Sokan meghaltak az áradásokban Kambodzsában és Vietnámban

Ezt olvasta már?

Legalább negyvenheten meghaltak viharokban és áradásokban Kambodzsában és Vietnamban – tudatták a helyi hatóságok szerdán.

A vietnami hatóságok tájékoztatása szerint 12 ember halt meg a pusztító áradásokban szerdán, és ezzel 36-ra emelkedett az ítéletidő eddigi halálos áldozatainak száma.

A szerencsétlenül járt emberek közül harmincat elsodort az ár, hárman belefulladtak a tengerbe, másik hármat pedig halálos áramütés ért.

Vietnam középső részén legalább harminc ember esett csapdába földcsuszamlásokban. A térségben jelentős mennyiségű csapadék hullott kedd óta, és legalább 150 ezer házat és 244 iskolát öntött el az ár. Az időjárás a következő napokban sem változik, miután a Nangka trópusi vihar szerda reggel elérte a délkelet-ázsiai országot.

A kambodzsai katasztrófavédelem eközben arról számolt be, hogy legalább tizenegyen meghaltak, több mint 30 ezer otthont elöntött a víz, és több mint tízezer embert kellett evakuálni. Száznegyvenezer embert és az ország 25 tartományából 19-et érint az áradás – mondta el a helyi katasztrófavédelmi szóvivő.

A víz több ezer hektár rizsföldet öntött el, és számos utat lezártak. A főváros, Phnompen déli részén legalább 500 családot kellett biztonságba helyezni az ítéletidő miatt.

A következő napokban további két trópusi vihar vonul át Kambodzsán, így a hét végéig folytatódhat az esős időjárás.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában