Sok ezren tüntetnek az SZFE szabadsága mellett | 24.hu

Ezt olvasta már?

A Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai, valamint a mellettük szolidaritást vállaló hallgatók az ország különböző egyetemeiről demonstratív felvonulást szerveztek október 23-ra „a szellemi szabadság jegyében”.

„Várunk mindenkit, aki szeretné kifejezni aggodalmát a közelmúltban hazánkban veszélybe került egyetemes értékekért – ezek közül csak egy az autonóm felsőoktatás” – fogalmaztak az esemény leírásában.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A tüntetők 16 órakor kezdtek gyülekezni Műegyetem rakparton, ahonnan nem sokkal fél öt után  indultak el, hogy a Március 15-e téren fáklyákat gyújtsanak.

Tudósítóink szerint sok ezren gyűltek össze, a Műegyetem központi épületétől a Szabadság hídig ér a tömeg, amelynek zömét fiatalok teszik ki.

A gyülekezés közben Fullajtár Andrea, az SZFE tanára egy jármű platóján elszavalta a Nemzeti dalt, a vonulás megkezdése után nem sokkal pedig mentőt kellett hívni egy idősebb nőhöz.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A menet eleje negyed hatra elérte az Erzsébet híd lábát, de a vége még mindig a Gellért térnél volt. A szervezők realizálták, hogy a tömeg nem fog elférni a Március 15-e téren, ezért sokan tovább haladtak a Ferenciek tere felé. A téren rengeteg fáklyát gyújtottak.

A tüntetők olykor kórusban énekelni kezdenek, felcsendült már az Ég a város, a Ha én rózsa volnék és a Kicsi vagyok én is. Fél hatkor éppen a szabad ország, szabad egyetem rigmus zúg, jelentette tudósítónk.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A szervezők terve az volt, hogy a Március 15-e térről a tiszteletadás jegyében némán vonulnak át az Urániához, ez azonban nem egészen így alakult, sokan tapsolnak. Az Uránia előtt 18 órától az SZFE-s hallgatók által szervezett megemlékezés várja a menetet, a program koncertekkel és beszédekkel folytatódik.

Cikkünket frissítjük.

Képek: Marjai János / 24.hu

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában