Segítség milliókért vagy milliók megsegítéséért? – Az NGO-k lettek a kizsákmányolás és dilettantizmus szimbólumai

Ezt olvasta már?

Németországban több mérsékelt publicitást kapott tanulmány vizsgálja a civilek által kihasznált jogi kiskapuk problematikáját, egyesek pedig arra a veszélyre hívják fel a figyelmet, hogy a kormányzati politika egyre növekvő mértékben NGO-k befolyása alá kerül.

 A Blogstar Haiti és Leszbosz példáján keresztül bemutatja a segélyszervezetek pénzügyi átláthatatlanságának kérdését, a befejezetlen projektek sokaságát és a szakmai hozzáértés hiányából eredő anomáliákat. A lap szerint a több szálon keresztül a Nyílt Társadalom Alapítványokhoz köthető szervezetek közben egy olyan globális álláskereső rendszert jegyeznek, amely államok által pénzelt nemzetközi szervezetekbe és az Euróoai Unióba is toboroz potenciális segélyszervezeti dolgozókat.

 Így az NGO-k a befolyásuk alá került intézményeket még inkább függő helyzetbe hozzák, erre jó példa a Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) éves jelentése, amely az uniós menekültügyi kérdések mellett beépítette a dokumentumba a teljesen oda nem illő magyar NGO-regisztrációs jogszabályt is, amelyet uniós joggal ellentétesnek minősített az EU bírósága, mert az EASO szerint korlátozza a civileket.

Az NGO-k és a nagy „segítség-üzlet”

Manapság a világ többet költ humanitárius segítségnyújtásra, mint valaha, ugyanakkor folyamatos kritika éri a források elszivárgását, a túlzottan adminisztrált válságövezeteket és a lakossághoz nem jutó segélyprojekteket

– hívja fel a figyelmet Phillip Lemmerich, a Deutschlandfunkkultur hasábjain. Mi a helyzet a vádakkal?

A leszboszi Moria menekülttábor.Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

 A régió számos országa többet érdemel, mint a mi hálánkat. Szükségük van a teljes támogatásunkra. Ehhez természetesen elengedhetetlen a megfelelő finanszírozás

– jelentette ki Heiko Maas külügyminiszter egy szíriai adományozói konferencián 2021 márciusában. „Németország jelenleg az elmúlt négy év legnagyobb kötelezettségvállalását teszi le: 1,738 milliárd eurót.”

 Manapság több humanitárius segélyt nyújtanak, mint valaha, csak ebben az évben világszerte körülbelül 160 millió ember részesül segítségben

– mondta Ralf Südhoff, a Humanitárius Akcióközpont alapító igazgatója. „Vegyük a járványt, ahol sok embert egyáltalán nem lehet elérni anélkül, hogy a segítő ne veszélyeztetné magát, de ugyanez a helyzet a háborúk és konfliktusok tekintetében. A segélyek 80 százalékát ezeken a helyeken kell nyújtani, ami minden érintett számára a lehető legnagyobb biztonsági kockázattal jár, mindemellett itt van szükség a legnagyobb segítségre.”

 Az emberek úgy hiszik, hogy a civil szervezetek azért vannak itt, hogy segítsenek a menekülteken. De ez valójában nem igaz, mindezt csak önérdekből teszik: pénzt szereznek, adományokat gyűjtenek. Csak úgy tesznek, mintha segítenének az embereken, közben nem törődnek a tábor lakóival, mindig ingyen dolgozó önkénteseket vesznek igénybe

– mondta Omid Alizada, afganisztáni gyógyszerész, aki huzamosabb ideig egy menekülttáborokban tartózkodott Leszboszon.

A humanitárius segítséget nyújtó szereplők köre mindenesetre nagy és egyre bővül az ENSZ szervezetei, mint például az UNICEF vagy az UNHCR adják a teljes költségvetés kétharmadát. A nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom szerint világszerte csaknem 100 millió alkalmazottja és önkéntese van. Számtalan civil szervezet is működik, azonban mindegyik nagyon eltérően megszervezett. Ennek ellenére a nemzetközi segélyekkel és szervezetekkel kapcsolatos vádak rendszeresen felmerülnek. A francia jobboldali Valeurs Actuelles oldalán jelent meg Bastien Lejeune tollából egy részletes írás arról, hogy hogyan tette rá a kezét és állította ideológiája szolgálatába Soros György egy maroknyi NGO-n és alapítványon keresztül az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát (OHCHR). Egyes nem kormányzati szervezetek esetében pedig fennállt a gyanú, hogy a Földközi-tengeren végzett mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztették a La Repubblica olasz baloldali napilap értesülései szerint, melyek az Orvosok határok nélkül és a Save the Children szervezettel szembeni ügyészi vizsgálatokon alapszanak.

Az NGO-k növekvő ereje és a média felelőssége

Hasso Mansfeld PR-tanácsadó és Frederik Ferreau médiajogász egyik elemzésükben ellentmondásos tézist dolgoz fel: a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) időközben „hatalmas óriásokká” váltak a nyilvános vitákban, így az államnak és a médiának sokkal szorosabban kellene ellenőriznie őket.
A 2005-ben megjelent „NGO-k a globalizáció folyamatában” című kiadvány megfelelően leírja az úgynevezett civil szervezetek hatalmát és hatalomigényét. Akkoriban egy másik kötet is kihangsúlyozta a lényeget: „Hatalmas törpék – ellentmondásos óriások”. Jóval több, mint egy évtizeddel később, ez a tézis elavult: az NGO-k hatalmas óriások, és ezek árnyékában a korábban erős cégek bizonyos tekintetben „ellentmondásos törpévé” váltak.

A milliós forrásokkal rendelkező civil társadalmi szereplők az 1990-es évek körül a társadalom és a politika párhuzamos világaiként jöttek létre. Világszerte csaknem tízezer ilyen kezdeményezés tekinti magát az állam és a vállalatok legitim ellenfelének. A civil szervezetek nagy száma azt mutatja, hogy manapság minden nyugtalanság azonnal parlamenten kívüli mozgalomba szerveződik, és bizalmatlan a politika és mindenekelőtt a szabad gazdaság iránt.

A kezdeményezők természetesen a „jófiúk” oldalán állnak, mert kifejezetten tartózkodnak az erőszaktól, az emberi jogok felé orientálódnak, és azt állítják, hogy egyedül ők képviselik az erkölcsöt. Az elnyomottak, az állami és vállalati zsarnokság által érintettek szószólói akarnak lenni, így jönnek létre a hétköznapok hősei. Egyre több nemzeti, európai vagy akár nemzetközi szervezet értékeli ezeknek a „hősöknek” a munkáját, és azok képviselőit hívja meg tanácsadónak sokszor jelentős támogatást nyújtva nekik.

Németországban egy jogi kiskapu segíti az NGO-kat

Jogosnak tűnik az a tézis, hogy az NGO-k ma már legalább akkora véleményformáló ereje vagy befolyása van, mint a politikai pártoknak. Utóbbiak tekintetében a német alkotmány kifejezetten előírja, hogy részt vegyenek a politikai véleményformálásban. A német alaptörvény 21. cikke a következőképpen szól:

 A pártok részt vesznek a nép politikai akaratának kialakításában. Belső rendjüknek meg kell felelnie a demokratikus elveknek. Nyilvánosan el kell számolniuk pénzeszközeik és vagyonuk eredetével és felhasználásával. A német alaptörvény 21. cikke kiemeli a pártok sajátos szerepét a parlamenti demokráciában: Más egyesületekkel szemben a pártokat messzebbre mutató kötelezettségek, belső demokratikus struktúra és pénzügyi elszámoltathatóság terhelik. Joguk van a többi párttal egyenlő bánásmódhoz a közcélú létesítmények és erőforrások használata során; védve vannak az állami szervek negatív kijelentéseitől is, ami a Szövetségi Közigazgatási Bíróság 2018-as ítélete szerint nem vonatkozik a pártstátusszal nem rendelkező politikai egyesületekre. Ellentétben az egyesületekkel, amelyeket már a belügyminiszter is betilthat, csak a Szövetségi Alkotmánybíróság mondhat ki párttilalmat.

A német alkotmány 21. cikke azonban nem teremt monopóliumot a pártok számára a politikai akarat kialakításában való részvételre. Ily módon más csoportok, például civil szervezetek vagy egyének is gyakorolhatnak befolyást anélkül, hogy politikai párttá kellene alakulniuk. A civil szervezetek alapítását és irányítását az egyesülési szabadság, véleményformáló tevékenységüket pedig a véleményszabadság védi. A legfőbb jogszabály egyik cikke sem követel meg a pártokhoz pénzügyileg hasonló elszámoltathatóságot, sem az azonos mértékű belső demokráciát. A német legfőbb jogforrás tehát azt feltételezi, hogy a pártok és más egyesületek eltérő funkciót töltenek be, ami eltérő jogokat és kötelezettségeket indokol. Ez a normatív elképzelés azonban nem felel meg a valóságnak. Ha a pártokkal szemben az alkotmány strukturális követelményeket támaszt pusztán azért, mert hatalmuk van részt venni a politikai akarat kialakításában, akkor ugyanez vonatkozik azokra a csoportokra is, amelyek szintén nagy befolyással rendelkeznek a politikai vélemény formálásában. Mivel a civil szervezetek e tekintetben egyre jobban hasonlítanak a pártokhoz, a velük szemben támasztott követelményeknek is tovább kell növekedniük.

A NGO-k átláthatatlan pénzügyi támogatása

Az NGO-knak mindig átláthatónak és elszámoltathatónak kell lenniük, amikor különleges jogokat követelnek az állampolgárokkal és más egyesületekkel szemben. A kiváltságok hatalmat adnak, a demokrácia elve pedig elválaszthatatlanul összefügg a hatalom korlátozásával. A hatalmat gyakorlóknak alá kell vetniük magukat a nép ellenőrzésének, csak így maradhat létfontosságú a demokratikus diskurzus. Ha azonban a hatalmi pozíciók nem ellenőrizhetők, megszilárdulnak, és a legrosszabb esetben a demokrácia tekintélyelvű „vállalati állammá” mutálódik.

Christina Brause és Anette Dowideit „Die Ungewaehlte” című írásukban kifejtették, milyen kiterjedt az állam pénzügyi támogatása a NGO-knak. Megkereséseik minden minisztériumhoz eljutottak, hogy rávilágítsanak arra a rendkívül impozáns, 15,5 milliárd eurós összegre, amelyet a civil szervezetek kaptak a szövetségi kormánytól például 2018-ban. A minisztériumok válaszaiból nem lehetett következtetéseket levonni, hogy melyik civil szervezet milyen célra mennyi pénzt kapott.

A civil szervezetek bevonása a minisztériumok munkájába két szempontból is megkérdőjelezhető: Egyrészt bizonyos csoportokat előnyben részesít a politikai diskurzusban másokkal szemben, különösen, ha állami támogatásban részesülnek. Másrészt egy miniszter hajlamos lehet arra, hogy a civil szervezeteket „helyettes ügynökként” használja saját politikai munkájához. Egy miniszter hivatala ideje alatt nem tehet negatív megjegyzést egy másik politikai párttal kapcsolatban, nem kritizálhat cégeket vagy magánszemélyeket sem, mivel ezzel megsérti alapvető jogaikat.

A civil szervezeteket nem kötik ezek a szabályok, éppen ezért nagyon csábító tehát egy miniszter számára, hogy megváljon alkotmányos kötelékeitől úgy, hogy egy civil szervezetet használ politikája „társadalmi kiterjesztéseként”. A civil szervezet a legrosszabb esetben „kormányzati szervezetté” válik anélkül, hogy az állampolgárok észrevennék ezt a „hamis címkézést”.

Igaz, hogy az imént felvázolt legrosszabb forgatókönyv pusztán jogi szabályozással nem akadályozható meg. Ha az állam és a civil szféra szereplői együtt akarnak működni, meg lehet találni a kölcsönös támogatás módjait, amelyek rejtve maradnak a kritikus nyilvánosság szeme elől. Ez mégsem szól az ellen, hogy kiterjedt törvényi átláthatósági és elszámoltathatósági kötelezettségeket írjanak elő minden államilag kiváltságos nem kormányzati szervezetre. A demokrácia minden polgár és így minden társadalmi egyesület alapvető egyenlőségén nyugszik, ezért az egyének minden kiváltsága igazolásra szorul. Az átláthatóság és az elszámoltathatóság ennek a feltételnek a teljesítését szolgálja 

– hangsúlyozza a szerzőpáros.

A segítőgépezet beindul, majd csődöt mond

Haiti 2010: A földrengés pusztító nyomot hagyott a karibi országban. 100 000 épület dőlt össze, akár egy kártyapakli. Emberek szorultak a romok alá, az utak nem járhatók, és a kommunikáció megszakadt

– írták tudósítások. 300 000 halott, majdnem kétmillió hajléktalan. A főváros, Port-au-Prince romokban hevert, és vele együtt az ország teljes infrastruktúrája, 15 minisztériumból 13 összeomlott.

A földrengés utáni napokban egy hatalmas „segítőgépezetet” helyeztek üzembe. Németországban is nagy nyomással gyűjtötték az adományokat. „Ez talán minden idők legnagyobb katasztrófája. Az Action Németország segít, tíz segélyszervezet fogott össze. Sürgősen szükségünk van az ön adományára

– mondta a „Deutschland Hilft” egyik televíziós szpotja.

Németországban sok embert nagyon megérintett a katasztrófa. 230 millió euró adomány gyűlt össze. Becslések szerint világszerte 10-14 milliárd dollár áll rendelkezésre Haiti újjáépítésére. A nagy szervezetek – ENSZ, Vöröskereszt – mellett több ezer nemzetközi civil szervezet is jelen volt, menedékeket, iskolákat, utakat építettek volna.

Haiti valódi újjáépítésére soha nem került sor

A beígért rekonstrukció soha nem valósult meg. Az újonnan épült települések üresen maradtak, az iskolákat soha nem használták, a pénz tisztázatlan csatornákon szivárgott el. Még Haiti vezető politikusai is bukott államként írják le az országot. A Világbank becslései szerint a lakosság háromnegyede még mindig a szegénységi küszöb alatt él, és több mint felének kevesebb, mint napi egy dollár áll rendelkezésére. A gazdasági erőforrások és a politikai hatalom az elit kezében összpontosul.

A helyi érintettek nem megfelelő bevonása

A haiti kudarc hosszú és ellentmondásos vitát váltott ki a segélyszervezetekben és azok körül. Számos kritikai hang hallatszott, igen sok stratégiai dokumentum és nemzetközi megállapodás született a nagy szervezetek között. 2016-ban sor került az első humanitárius világcsúcsra, ahol a nemzetközi adományozók és segélyszervezetek hatékonyabb koordinációban, a segélyezettek több pénzbeli juttatásában és a helyi szereplők nagyobb bevonásában állapodtak meg.

Bizonyos területeken valóban van előrelépés. Létezik az úgynevezett klaszterrendszer, ahol a segélyszervezetek a helyszínen összegyűlnek, és koordinálják a segítségnyújtást

– mondja Ralf Südhoff, a Humanitárius Akcióközpont munkatársa, hozzátéve:

Németországban is vannak olyan szövetségek, amelyek közösen gyűjtik össze az adományokat, majd azokat koordináltan használják fel.

Más területeken az eredmények még messze vannak. Vannak esetek, amikor a segélyek globális költségvetésének mindössze két százaléka jut közvetlenül a helyi szervezetekhez. Ott különösen fontos lenne a pénz. A Brit Tengerentúli Fejlesztési Intézet tanulmánya szerint a helyben szükséges segélyeket a nagy szervezetektől függetlenül nyújtják több mint 90 százalékban. Amire az embereknek valójában szükségük van, az például az, hogy a tetőfedő segítsen a szomszédjának az összedőlt ház újjáépítésében, vagy akár egy család, aki befogadja a menekülteket.

Többnyire ebből a fajta tevékenységből semmit sem látunk, és nem vesszük bele abba a halmazba, amiről mindig beszélünk: ezek az úgynevezett láthatatlan segítők. A vita a segítség lokalizálásáról, a szervezettebb befogadásról és részvételről pontosan a fent leírtak miatt döntő fontosságú.

A menekültpolitika kudarca

A legfrissebb hírek Görögországból aggasztóak. A görögországi menedékkérők pontos száma nem ismert. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) csak azokat a személyeket foglalja magában, akik hivatalosan regisztráltak a menekülttáborokban vagy létesítményekben, de nem azok, akik regisztrálatlanok vagy okmányokkal nem rendelkeznek. 2019 végén az UNHCR 186 000 -re tette a görögországi létesítményekben lévő menekültek és menedékkérők számát . A Nemzetközi Mentőbizottság frissebb adatot tett közzé , amely becslése szerint jelenleg 119 700 menedékkérő és 50 000 menekült tartózkodik Görögországban.

Ha egy pillantást vetünk a közelmúltra, kiderül, mi hibádzik a segélyezési rendszerben: Egy nagy tűz majdnem teljesen elpusztította a legnagyobb európai menekülttábort, Moria-t a görögországi Leszbosz szigetén. Korábbi információk szerint senki sem sérült meg. Feltételezhető, hogy gyújtogatás az oka. Egyetlen menekülttábor sem képviseli annyira az európai menekültpolitika kudarcát, mint Moria Leszboszon. A 2020 őszi tűzvész előtt több mint 12 ezren éltek itt, a tábort maximum 2800 fősre tervezték, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a görög hatóságok irányításával. Rossz a helyzet az új Kara Tepe táborban is, ahol a tűz után Moria lakosait szállásolták el. Biztonságosabb, mint Moria, de egyébként semmi sem változott. Hiányzik a higiénia, az étel rossz, nincs elég víz. Az életkörülmények nagyon-nagyon rosszak. Az emberek sátrakban laknak, órákat várnak az étkezésre, és az orvosokra

– számol be Omid Alizada, aki másfél éve ragadt Leszboszon. Görögország 2015-től a mai napig 2,8 milliárd eurót kapott az EU-tól a menekültek ellátására, de a pénz nem jut el a táborokhoz.

 Moria, Kara Tepe és a táborok nyomorúságos állapotban tartásának célja, hogy elrettentse a többi menekültet a Földközi-tengeren való átkeléstől

– gyanítja Maximilian Pichl ügyvéd, politológus a „The Moria Complex” című tanulmányában. Majd így folytatja:

Ez nem egy humanitárius katasztrófa, amelyet egyszerűen segélypénzekkel orvosolhatnánk, hanem több évtizedes kiszervezési politika eredménye, amelyben a közép-európai államok többször is felelősséget vállaltak a menekültek védelmében, azonban ne akarják megmutatni magukat.

A humanitárius segítségnyújtás politikai eszközzé tétele

Olyan táborokat keresnek, mint Moria. Okolható az EU, annak tagállamai és a görög kormány, és részben az UNHCR menekültügyi ügynöksége valamint a Leszboszon tevékenykedő számos magán NGO is. Mert ők tartják fenn az „üzletet”, így támogatva a „rossz rendszert”.

Ralf Südhoff, a Humanitárius Akcióközpont munkatársa így látja a segítőket egy konfliktusban: Ha komolyan vesszük a humanitárius elveket és a humanitárius értékeket, akkor a humanitárius segítségnyújtás azzal a kihívással néz szembe, hogy nem szabad feltennie magának a kérdést: Inkább ne adjam meg ezt a segítséget, mert valaki más felhasználhatná őket politikailag? Ehelyett az első kérdés mindig az kell, hogy legyen: Vannak-e itt olyan emberek, akiknek nagyon nagy szükségük van a segítségre? Segítenünk kell ezeknek az embereknek, ez követelmény. De támogatnunk kell őket a megfelelő segítségnyújtás iránti jogi és politikai elkötelezettségükben is. Jogi tanácsot adunk arra vonatkozóan, hogy hol perelhet, mert megsértik a nemzetközi jogot – ahogyan valójában a Moria ügyben is. Tanácsot adunk, hogyan tudja érvényesíteni emberi jogát a megfelelő menekült-védelemhez és a megfelelő humanitárius segítségnyújtáshoz.

A civil szervezetek azt tehetik, amit akarnak

A segélyszervezeteknek jogi lépéseket kellene tenniük a görög kormánnyal, az EU-val, és a tagállamokkal szemben. A legtöbb civil szervezet nem ezt teszi, aminek az is oka lehet, hogy Leszboszon azt csinálhatnak, amit akarnak. Amikor az EU migrációs rezsimje ellen lépnek fel, akkor a saját megélhetésükért küzdenek. Az itt dolgozó civil szervezetek 2015-ben és 2016-ban kezdtek felbukkanni.

 – mondja Shirin Tinnesand, aki azért jött Moriába, hogy tudományosan megvizsgálja a civil segélyszervezetek munkáját. Szerinte, 

 A legtöbbjüknek nincs hosszú múltja, korábban sehol nem voltak aktívak. Tinnesand jelenleg a „Stand by me Lesvos” nevű görög civil szervezetnek dolgozik. Akkoriban a poggyászában ott volt a kérdés: Hogyan szerveződik konkrétan a munka a menekülttáborban? Ma már tudja: sehogy sem. Tinnesans elmondása alapján, 

 A görög kormány nem tudta vagy nem akarta dokumentálni a civil szervezetek munkáját abban a tekintetben, hogy mit csinálnak, honnan jöttek, a pénz honnan érkezik és hány címzetthez jut el. Ugyanez vonatkozik az anyagi helyzetre is, ami szintén nincs dokumentálva. Olyan ez, mint egy kaliforniai aranybánya.

Riporterek 18 Leszboszon tevékenykedő segélyszervezetet kérdeztek meg, mennyi adományt gyűjtöttek össze a moriai tűzvész után, és mire költötték azt. Kilenc civil szervezet válaszolt: 5,8 millió eurót kaptak közvetlenül a tűz után. Ebből 4 milliónak már a felmérés időpontjában be kellett volna folynia a sürgősségi segély- és menhelyre.

Hiányzik a szakmaiság

Sok táborlakó szerint a segély nem látható, Omid Alizada sem kapott semmit a pénzből. Arra voltunk kíváncsiak, mi lesz a pénzadománnyal. Ez sok pénz, milliók. Ha mindez a menekültek kezében lenne, sokkal jobbá tehetnék az életüket.Senki sem tudja megmondani, hogy a pénz valóban elszivárog-e, vagy csak rossz helyen használják fel. De amit Shirin Tinnesand megerősíthet kutatásaiból: sok szervezet a legjobb szándékkal érkezik Leszboszra, de önmaga miatt – vagy a munkatársai miatt – kudarcot vall. Nem a segítség hiányzik tehát, hanem a szakmaiság.

Az a normális, hogy aki a 20-as éveiben jár, meg akarja találni önmagát, idejön ételt osztani, játszani a gyerekekkel. Ez már majdnem rajta van egy európai középosztálybeli gyermek kívánságlistáján az érettségi után. Az abszurd dolog ebben az, hogy a menedékkérők a legkiszolgáltatottabb csoport, tehát minden tapasztalat és hozzáértés nélkül jönnek segíteni

– mondja Tinnesand.

Migránsok várakoznak Moriában, a menekülttáborban, hogy teát kapjanak.Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

Igaz, Haiti és Leszbosz extrém esetek. A jemeni vagy szíriai missziók éppúgy megmutathatják, milyen fontos lehet a humanitárius segítségnyújtás. Általában nem szabad megfeledkezni arról, hogy a humanitárius segélyszervezetek többségének nemes céljai vannak: életmentés, szenvedés enyhítése, alapvető emberi szükségletek kielégítése.

Mi az az Impactpool?

Az Impactpool 2015-ben alakult és egy társadalmi vállalkozás, amelynek székhelye Stockholmban, Svédországban található. Az Impactpool egy karrierplatform, amelynek célja, hogy a lehető legjobb támogatást nyújtsa azoknak, akik küldetésvezérelt szervezetekben szeretnének karriert folytatni. Az Impactpool rövid időn belül a világ leggyorsabban növekvő karrierwebhelyévé vált, amely azokra a tehetségekre és szervezetekre összpontosít, akik a fenntartható világért törekednek és hozzájárulnak ahhoz.

A szervezetet azért alapították, mert szerintük egyértelműen szükség volt egy képzett, ügyfélorientált és felhasználóbarát szolgáltatásra, amely lefedi a küldetésvezérelt szervezetek globális szektorát. A világ minden tájáról érkezett tehetségek előtt lehetőség nyílt arra, hogy készségeiknek, érdeklődési körüknek és karrierlehetőségeiknek megfelelő állást keressenek.2

Elmondásuk szerint szerint több száz nemzetközi szervezettől „gyűjtik össze az üresedéseket, lefedve az összes ENSZ-szervezetet, nemzetközi pénzügyi intézményt, az Európai Uniót és a legbefolyásosabb kormányközi és nem kormányzati szervezeteket.”

A média felelőssége  

A médiának fontos ellenőrzési és felügyeleti feladata van. Hasso Mansfeld PR-tanácsadó és Frederik Ferreau médiajogász arra mutatnak rá, hogy a német alkotmány 5. cikke kimondja: A sajtószabadság, valamint a rádiós és filmes tudósítás szabadsága biztosított. Nincs cenzúra.Vagyis a médiának a hatalmon lévők körmére kell néznie, ennek tárgyai hagyományosan a kormány, a pártok és a szabad gazdaság. Tehát miért ne érvényesülhetne ugyanez a nagyhatalmú nem kormányzati szervezetek esetében is? Ehelyett túl gyakran a magánszervezetek céljaihoz igazodnak. A média egyre kevésbé képes sikeresen és megbízatásának megfelelően elhatárolódni a civil szervezetektől.
A média szabadsága nem teszi lehetővé, hogy a jogalkotó kiterjedt jelentési kötelezettséget írjon elő számára, azonban saját elhatározásából mindent meg kell tennie, hogy elkerülje a részrehajlást vagy akár annak „gonosz látszatát” is, hiszen csak így fogják hiteles információforrásnak tekinteni.

A digitális információs túlterheltség és az analóg újságok „kihalása” idején ez már-már túlélési stratégia a médiavállalatok számára. Ezért a civil szervezetek megnövekedett hatalmát lehetőségnek kell tekinteni arra, hogy munkájukat ugyanolyan kritikusan és távolságtartóan értékeljék, mint a politikai pártokét. Az államtól különleges jogokat követelő civil szervezetek tekintetében megkövetelt átláthatósági és elszámoltathatósági követelmények hasznos információforrást nyújthatnak a szerkesztők számára.

A különleges jogok kötelességeket követelnek meg

Ezek a civil szervezetek már most is rengeteg különleges joggal rendelkezhetnek, a minisztériumok pénzügyi támogatásától a parlamenti meghallgatásokon át a bíróságok előtti kollektív fellépés jogáig, mint a környezet, a fogyasztók és a kisebbségek „szószólójaként”. E jogok gyakorlását valójában a fokozott átláthatósági és elszámoltathatósági kötelezettségek teljesítéséhez kell kötni. A valóság azonban többnyire cserbenhagyja ezt a várakozást.

A leszboszi Moria menekülttábor.Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

A kollektív fellépés jogának csak törvényi feltételei vannak, amelyek azonban nem tartalmaznak olyan átláthatósági vagy elszámoltathatósági követelményt, amely lehetővé tenné az állampolgár számára megalapozott vélemény kialakítását az ilyen egyesületek munkájáról. A civil szervezeteknek a politikai folyamatokba való bevonására pedig egyáltalán nincs törvényi szabályozás. A politikusok nagy mozgásteret kapnak, és saját ízlésük szerint dönthetik el, melyik NGO-k használják céljaik eléréséhez.

2016 április 5-én ezt így interpretálta a Die Welt: A brüsszeli Európai Bizottságban konkrét tervek vannak arról, hogy többé már nem lehet rábízni a menekültügyi eljárásról való döntést az egyes tagállamokra, hanem azt európai kezekbe kell juttatni.

Ez derül ki az Európai Bizottság egyik kiadott közleményéből ‘Az európai menekültügyi rendszer reformja és a törvényes utak erősítése Európába’ címmel. … Az Európai Bizottság konkrétan azt javasolja, hogy az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalt (EASO) át kell alakítani egyszerű uniós ügynökségből döntéshozatali hatáskörrel bíró ügynökséggé, amelynek a jövőben minden országban ‘fióküzlete’ lenne, és amely fel fogja dolgozni az egyes döntések ellen benyújtott fellebbezéseket. ‘Ez egy egységes és centralizált döntési mechanizmust teremtene.'”.

Az EASO ugyanakkor legfrissebb éves jelentésében már arról ír, a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) és a magánszektor hozzájárulása jelentős volt az uniós szerv munkájához. Az szintén belefért a Menekültügyi Hivatal uniós menekültügyi kérdéseket tartalmazó éves jelentésébe, hogy Magyarország, az unió bírósága által megsemmisített, egyébként demokratikus államok sorában található NGO regisztrációs törvénnyel korlátozta az NGO-k mozgásterét. Nem hagynak rést.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában