Array

Ronaldo szép gólja is kellett a Manchester United győzelméhez – videó – Origo

Ezt olvasta már?

A Manchester United idegenben 3-0-ra legyőzte a Tottenham csapatát az angol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A Liverpool elleni 5-0-s, kiütéses vereséget követően a mostani meccs előtt Ole Gunnar Solskjaer valami olyanra szánta rá magát, amire eddig még egyszer sem ebben a szezonban. Egyszerre jelölte a kezdőcsapatba Cristiano Ronaldót és Edinson Cavanit.

A vendégcsapat vezetőedzője az alábbi tizenegyet küldte pályára az elmúlt időszakban középcsapattá visszaeső ellenfelével szemben: De Gea – Lindelöf, Varane, Maguire – Wan-Bissaka, McTominay, Fred, Shaw – Bruno Fernandes – Cavani, RonaldoEz a furcsának tűnő összeállítás – mint utóbb kiderült – meg is hozta eredményét.

Cristiano Ronaldo és Edinson Cavani először kezdtek egymás oldalán a Unitedben, aminek meg is lett az eredményeForrás: AFP/Glyn Kirk

A két együttes előző hat egymás elleni bajnokiján csupán egyetlen alkalommal született hazai siker, és ezt a tendenciát hivatott folytatni ez a mostani találkozó is. A Tottenham szűk félóra után szerzett öngólját les miatt érvénytelenítették.

A 39. percben Cristiano Ronaldo gyönyörű góljával a Manchester United megszerezte a vezetést. A portugál aranylabdás Bruno Fernandes előre ívelt labdáját lőtte kapásból a hálóba.

A szünet előtt Giovanni Lo Celso került egyenlítési helyzetbe, de David De Gea kivédte az argentin próbálkozását.

Ronaldo a második félidő első felében ismét betalált, de les miatt nem adták meg a Scott McTominay indításából szerzett gólját. A 64. percben Edinson Cavani góljával a manchesteriek megduplázták előnyüket. Az uruguayi támadó Bruno Fernandes labdaszerzése után Ronaldo passzából lőtt a kapuba.

A találkozót sem Ronaldo, sem Cavani nem a pályán fejezte be, mindkettejüket lecserélték. A 86. percben két, a hajrára beszálló játékos összehozta a United harmadik gólját is. Marcus Rashford talált be Nemanja Matic kiugratásából.

A londoniak számára lehet, hogy még a 8. helyezés is hízelgő, amit jelenleg a tabellán elfoglalnak. A Manchester United 3-0-ra legyőzte a Tottenhamet. Ole Gunnar Solskjaer ezzel ismét levegőhöz jutott, csapata az ötödik helyen áll a világ legerősebb bajnokságában.

A manchesteriek legközelebb a városi rivális Manchester City-t fogadják a Premier League-ben, azonban az egy hét múlva szombaton sorra kerülő bajnoki előtt még kedden, az Atalanta otthonában kell BL-mérkőzésen pályára lépniük.

Premier League, 10. forduló:
Tottenham Hotspur-Manchester United 0-3 (0-1)
korábban:
Newcastle United-Chelsea 0-3 (0-0)
Manchester City-Crystal Palace 0-2 (0-1)
Liverpool FC-Brighton 2-2 (2-1)
Burnley-Brentford 3-1 (3-0)
Watford-Southampton 0-1 (0-1)
Leicester City-Arsenal 0-2 (0-2)
vasárnap játsszák:
Norwich City-Leeds United 15.00
Aston Villa-West Ham United 17.30
hétfőn játsszák:
Wolverhampton Wanderers-Everton 21.00

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img