Robbanásszerű emelkedésnek indult a fertőzések száma Németországban

Ezt olvasta már?

Már nem csupán fenyegető veszély, hanem tény, hogy robbanásszerűen, exponenciálisan növekedik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban – jelentette ki Angela Merkel kancellár szerda este Berlinben.

A kancellár a tartományi kormányfőkkel nyolc órán keresztül folytatott megbeszélése után hangsúlyozta, hogy fel kell tartóztatni a járványt, méghozzá nemcsak azért, mert túlterhelődhet az egészségügyi ellátórendszer, hanem azért is, mert Németország „gazdaságilag sem engedhet meg magának” még egyszer általános zárlatot, mint kora tavasszal, a járvány első hullámának idején.

Forrás: NurPhoto via AFP/Agron Beqiri/NurPhoto/Agron Beqiri

Az egyeztetésen megállapodtak a leginkább fertőzött térségekben alkalmazandó új szabályokról, amelyek a többi között a vendéglátóhelyek nyitvatartásának és a nem egy háztartásban élők találkozásának korlátozásáról szólnak.

Bő tíz nap múlva lehet majd felmérni, hogy mennyire hatásosak, és sikerül-e az új, és a már hónapok óta alkalmazott régi szabályok révén lassítani a járványt – mondta Angela Merkel, kiemelve, hogy Németország döntő jelentőségű napok előtt áll.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában