Robbanás volt egy brit városban, többen megsérültek

Ezt olvasta már?

Robbanás volt az eveshami Hemmingwayben. Négy ember megsérült. A vélhetően gázrobbanás ereje akkora volt, hogy darabokra tépte a házat – írja a Daily Mail.

A sürgősségi szolgálatokat nem sokkal tegnap délután 5 óra után a worcestershire-i Evesham városában lévő Hemmingway úton történt robbanáshoz riasztották. A rendőrök, a mentők és a tűzoltók mind részt vettek a mentésben, és túlélők után kutattak. Négy sérültet találtak.

Egy férfit a birminghami Queen Elizabeth Kórházba szállítottak, két másik felnőttet pedig a Hereford Megyei Kórházba – közölte a West Mercia rendőrség szóvivője.

Mintegy 10 szomszédos ingatlant evakuáltak, és a rendőri kordonokkal vették körbe a környéket, az utakat is lezárták.

A robbanás a földdel egyenlővé tette a házat, aminek következtében megsemmisült a teteje és leomlottak a falak.

A robbanás ereje megdöbbentette a közelben lakó szomszédokat. Sandra Cox, aki a megsemmisült otthon közelében él, elmondta, hogy „mindent átható robajt” hallott, amely megrázta otthonát.

„Csak ültünk a társalgóban, játszottunk a gyerekekkel, és jól éreztük magunkat, amikor hirtelen mindent átható robaj hallatszott – mondta a volt ápolónő a BBC Newsnak. 

A robbanás okát hivatalosan még nem erősítették meg.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában