Részleteket közöltek Navalnij egészségi állapotáról

Ezt olvasta már?

Stabilnak és kielégítőnek bizonyult Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egészségi állapota az orvosi vizsgálat során – közölte az orosz Szövetségi Büntetésvégrehajtási Szolgálat (FSZIN) Vlagyimir megyei parancsnokságának sajtószolgálata.

A FSZIN szerint a panasszal jelentkező elítélteket, köztük Navalnijt, szerdán vizsgálták meg. Az ellenzéki jogi képviselője, szerdán beszélt arról a Meduza ellenzéki hírportálnak, hogy ügyfelének megromlott az egészsége, zsibbad a lába és fáj a háta. Az is elmondta, hogy ügyvédet nem engedtek be Vlagyimir megyei Pokrov 2. javítókolóniába, ahol Navalnij büntetését tölti.

Az ellenzéki politikust január 17-én Moszkvában vették őrizetbe, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a rá az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

A korábbi verdikt megváltoztatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte, arra hivatkozva, hogy a politikus hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket. Az elsőfokú döntést Navalnij megfellebbezte, de a fővárosi bíróság február 20-án helybenhagyta.

Nyitókép: MTI/EPA/Moszkva városi bíróságának sajtószolgálata

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img