Rengeteg pénzből kampányol Magyarország ellen Brüsszelben Soros szervezete, amely Budapesten baloldali tüntetést rendez

Ezt olvasta már?

A Soros György amerikai milliárdos által támogatott aHang nevű magyar baloldali szervezet azt akarja elérni, hogy az EP ne szavazza meg a következő 7 évre szóló uniós költségvetést, benne a Next Generation Fund nevű helyreállítási alappal, amennyiben az EP-képviselők nem vetik magukat alá az aHang és egy román, illetve egy lengyel álcivil szervezet akaratának. Az Origónak nyilatkozó Deutsch Tamás EP-képviselő szerint a kormányellenes csoportosulás ugyan kiapadhatatlan erőforrásokból gazdálkodik, de ennek ellenére az összeurópai érdekek ellen irányuló akciózgatása kudarcra van ítélve.

A befolyásos baloldali brüsszeli lap, a Politico legfrissebb, nyomtatott számában megjelent egy hirdetés, amiben magukat civilnek állító lengyel, magyar és román politikai aktivisták arra hívják fel a figyelmet, hogy a három ország kormányainak a „folyamatos szabályszegései” ellen az egyetlen hatékony intézkedés az, ha az uniós források (a 7 éves költségvetés és a Next Generation Fund egyben) kifizetését az alapvető jogállamisági feltételek betartásához kötik. A felhívásban arra kérnek valamennyi képviselőt, hogy az Európai Parlamentben az erről történő szavazáskor az ő álláspontjukat támogassák. 

Magyar részről ez a szervezet a Soros György által támogatott aHang. Az aHangról még azt érdemes tudni, hogy 2019-ben ők bonyolították le a főpolgármesteri baloldali előválasztást, illetve ők küldték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében szervezett október 23-i tüntetésre a meghívókat, magyarán a kormányellenes rendezvény szervezői. 
Az Origo az aHang által a Politicóban megjelentetett hirdetés kapcsán kérdezte Deutsch Tamás kormánypárti EP-képviselőt. 

Deutsch Tamás a megkeresésünkre azt mondta: amikor valaki néven nevezi azt a gyakorlatot, hogy a Soros által finanszírozott Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) és az általa támogatott „civilek” – valójában politikai aktivisták – nagyon-nagy pénzeket mozgatnak meg azért, hogy a soft power eszközével a politikai döntéshozatalt befolyásolják, akkor a liberálisok hüledeznek ezen, de ettől függetlenül most is azt láthatjuk.

Deutsch TamásForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az EP-képviselő a hirdetéssel kapcsolatosan kiemelte, hogy ez egy fizetett hirdetés a Politicóban, ami rengetegbe kerülhetett, egy hirdetés megjelentetésének az árát a brüsszeli lapban ugyanis nem lehet közép-európai árakhoz viszonyítani. 

Deutsch Tamás szerint a fizetett hirdetésben azt a baloldali és liberális, Sorosék által talált narratívát képviselik, amelyben álcivil nyomás alá akarják helyezni a döntéshozókat. 

Most ennek van az ideje, most minden létező nyomásgyakorlási eszközt bevetnek, ahogy az Internacionáléban áll, „ez a harc lesz a végső” alapon, hogy a saját útján járni akaró országokat zsarolják. Az EP-képviselő értékelése szerint komoly a küzdelem, a másik oldal erőforrásai kiapadhatatlanok. Ettől azonban nem kell megijedni, hanem meg kell sokszorozni az erőnket, mert ha nem tesszük, ennek katasztrofális következményei lehetnek, mivel szétverné az európai együttműködést. 

Az aHang politikailag függetlennek állítja be magát, noha ők bonyolították le a főpolgármesteri előválasztást, illetve az Színművészeti Egyetem témáját felhasználva ők mozgósítanak a kormány ellen, most tehát mindenki láthatja, hogy kik is ezek az erők  – fűzte hozzá.

Deutsch Tamás értékelése szerint a szavazásnak az a lényege, hogy az Európai Tanács által elfogadott költségvetést megszavazza-e az Európai Parlament. Szerinte az álcivilek érzik, hogy a zászló most nem nekik áll. Az EU-nak jelenleg a legfőbb problémája a koronavírus okozta járvány negatív gazdasági hatásainak a kezelése, és nagy baj lenne, ha a Next Generation Fund januártól nem lépne életbe.  Ez elsősorban Dél-Európában okozhat óriási problémát, ami megoldhatatlan helyzet elé állítaná a többségében baloldali kormányok által vezetett államokat (Olaszország, Spanyolország, Portugália). Deutsch Tamás nézőpontja szerint a költségvetésről szóló vita tulajdonképpen egy baloldali belüli vita, hiszen balos kormányok állnak szemben balos EP-képviselőkkel. 

Véleménye szerint az Európai Parlament végül megszavazza a Next Generation Fundot, hiszen nem valószínű, hogy a déli tagállamok baloldali képviselői a saját hazájuk érdekei ellen voksoljanak.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában