Reagált Lázár felháborodására az autóipari multi – Napi.hu

Ezt olvasta már?

Egy külföldi vállalat ismét felháborító dolgot művelt Magyarországon, ráadásul a magyar adófizetők pénzéből – háborodott fel Lázár János fideszes képviselő a Continentál tömeges elbocsátására reagálva. Szavai szerint a Continental csoport magyarországi cégei, fejlesztései és beruházásai „egy büdös fillért ne kapjanak a kormánytól, amíg nem tisztázódik, hogy elküldik-e az embereket, vagy megtartják őket, a korábban nyújtott összes támogatást pedig vizsgáltassa ki a kormány a Continentalnál és a hasonló cégeknél. Tisztázni kell, hogy vajon becsapták-e az államot – mondta többek között Lázár János.

Lázár kirohanására a Continental közleményben reagált, melyben hangsúlyozták, hogy a vállalat szerződéses és stratégiai partnere a magyar kormánynak, s hogy a hétfői bejelentés előtt részletesen tájékoztatták a kormány képviselőit, közöttük a makói polgármestert. Azt írták, hogy el akarták kerülni a létszámcsökkentést, azonban a fennmaradás érdekében mégis rákényszerülnek, hogy 140 főt, főként kölcsönzött munkaerőt elküldjenek. A makói gyár bezárását azonban nem tervezik.

Kapcsolódó

A Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. a térség meghatározó gazdasági szereplőjeként, és felelős munkáltatóként tisztességes magatartást folytat a működése során, így ebben a nehéz helyzetben is. A makói gyárhoz kapcsolódó, 2016-ban megítélt állami támogatás részeként vállalt kötelezettségeket eddig teljesítettük, a következő évekre vonatkozóan pedig már korábban felkeresték a kormány illetékes intézményét, hogy jelezzük, veszélyben látjuk a létszámvállalás teljesítését. Ennek a legfőbb oka, hogy a beruházástámogatási szerződés 2018-as aláírása óta jelentősen megváltozott az üzleti környezet. A támogatási szerződés részleteit jelenleg közösen vizsgáljuk a kormányzati partnerünkkel.

– áll a közleményben.

Vállalják,  hogy amennyiben a támogatáshoz kapcsolódó jövőbeni kötelezettségeket nem tudják teljesíteni, úgy a támogatás megfelelő összegét visszafizetik a magyar állam részére.

A vállalat több forgatókönyvvel számol, de eredménytől függetlenül a megtett lépések transzparensek és minden állami szabályozásnak megfelelőek lesznek.

A Makón kiemelten nehéz gazdasági helyzet és a rendkívül problémás középtávú kilátások ellenére sem szeretnénk bezárni a gyárat, a munkahelyek nagy részét a súlyos pénzügyi veszteségek ellenére is megtartjuk. Makón a vállalatunk többi egységéhez képest speciális a helyzet, hiszen a minden piaci szereplőt érintő félvezető hiány és iparági transzformáció mellett az egységet a kimagasló arányú dízel- termékportfólió körülményei is visszavetik.

– írták, hozzátéve, hogy a makói menedzsment  folyamatosan dolgozik rajta, hogy három év után ismét érkezzenek új projektek az üzembe, hiszen ez a feltétele a fenntartható működésnek és a munkahelyek megőrzésének.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img