Vlagyimir Putyin francia kollégájával, Emmanuel Macronnal kedd este folytatott telefonbeszélgetése során kijelentette, hogy Mariupol orosz ágyúzása csak akkor ér véget, ha a várost védő ukrán csapatok megadják magukat – közölte a Kreml.
A francia kormány közleményben úgy fogalmazott a beszélgetést követően, hogy a polgári lakosságot meg kell védeni, és ha akarja, lehetőséget kell biztosítani mindenkinek, hogy elhagyhassa a várost – írja a The Guardian.
Továbbá a város lakóinak biztosítani kell a gyógyszerekhez, élelemhez, az ivóvízhez való hozzájutás lehetőségét is.
A francia kormány szerint a városban kialakult katasztrofális humanitárius helyzetért az orosz hadsereg ostroma tehető felelőssé.
Franciaország, Törökországgal és Görögországgal együtt egy tervet terjesztett az orosz elnök elé a város kiürítésére.
Francia tisztségviselők szerint Putyin beleegyezett, hogy fontolóra vegye a polgárok evakuálásának tervét az ostromlott dél-ukrajnai városból.
Az orosz elnök viszont ragaszkodik ahhoz, hogy az ukrán „nacionalista fegyvereseknek” meg kell adniuk magukat, emellett „részletes tájékoztatást adott Macronnak azokról az intézkedésekről, amelyeket az orosz hadsereg hozott a humanitárius segítségnyújtás és a Mariupolból való biztonságos evakuálás biztosítása”, a városban rekedt civil lakosság érdekében.