Putyin figyelmeztette a NATO-t

Ezt olvasta már?

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint folyamatosak a tárgyalások a két fél között, de a haladás nem megy könnyen”. Emiatt részben „a kijevi hatalom nyugati támogatóinak harcias retorikáját és lázító cselekedeteit” okolta.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter interjút adott a kínai hírügynökségnek. Lavrov (vagyis értelemszerűen rajta keresztül az orosz elnök, Vlagyimir Putyin) ebben felszólította a NATO tagországait, hogyne szállítsanak több fegyvert a kijevi hatalomnak, „ha valóban meg akarják oldani az ukrajnai válságot”.A Hszinhua kínai hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy az ukrajnai „különleges hadművelet továbbra is a terveknek megfelelően halad, és minden kitűzött célunkat el fogjuk érni ellenfeleink ellenállása dacára”. Hozzátette azt is, hogy csaknem mindennap vannak tárgyalások a két fél között, de azoka kijevi hatalom nyugati támogatói miatt nem mennek könnyen. 

A külügyminiszter azt is állította az interjúban, hogy

a háború február 24-i kezdete óta egymillió embert menekítettek ki Ukrajnából Oroszországba,

és közöttük 120 ezer külföldi van, ezen belül körülbelül 300 kínai. 

Az orosz hadsereg szombaton is erős nyomás alatt tartotta a dél- és kelet-ukrajnai régiókat, különösen az északkeleti Harkiv környékét.Forrás: MTI/AP/Felipe Dana

Az orosz hadsereg szombaton is erős nyomás alatt tartotta a dél- és kelet-ukrajnai régiókat, különösen az északkeleti Harkiv környékét, ahol minden lehetséges eszközzel fokozni akarja katonai fölényét, és ahol Kijev ezzel szemben saját taktikai sikerekről számolt be – írta az AFP hírügynökség az ukrajnai háborúról szóló összefoglaló jelentésében. Percről percre tudósításunk a háborúról itt olvasható.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában