Pánik tört ki egy nigériai rendezvényen, legalább 31 ember meghalt

Ezt olvasta már?

Harmincegyen meghaltak és heten megsérültek egy jótékonysági rendezvényen kialakult tülekedésben Nigériában – közölte a helyi rendőrség szombaton.

A Nigéria déli részén található Port Harcourt városában nagy tömeg gyűlt össze a King’s Assembly nevű egyházi gyülekezet jótékonysági akciójára, ahol a résztvevők ingyen juthattak különféle árucikkekhez. Voltak, akik már pénteken megérkeztek a helyszínre. Szemtanúk szerint több ezren várakoztak a golfpálya előtt, ahol a jótékonysági eseményt tartották – írta honlapján a PM News című nigériai napilap.

A tömeg még a szombat reggeli nyitás előtt türelmetlenné vált, betörte a kapukat, és bezúdult a területre. Ezt követően pánikhangulat alakult ki, vélhetőleg a nagy zsúfoltság miatt – mondta el Grace Iringe-Koko rendőrségi szóvivő.

Az áldozatokat, akik között nők és gyermekek is voltak, a közeli katonai kórházba szállították.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben, és többeket őrizetbe vett.

Hasonló esetek a múltban is történtek. Tavaly júliusban heten meghaltak az ország északkeleti részén található Maiduguriban egy ételosztás során.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában