Összeütközött két kisrepülőgép Franciaországban, többen meghaltak

Ezt olvasta már?

Összeütközött a levegőben és lezuhant két kisrepülőgép szombaton Franciaországban. A balesetben öten meghaltak.

A szerencsétlenség egy Loche nevű településen történt mintegy 50 kilométerre Tourstól – közölte a France Bleu francia rádió Marc Angenault helyi polgármesterre hivatkozva.

A balesetben érintett ultrakönnyű repülőgép két utasával egy lakóház mellett zuhant le a település központjában, szerencsére azonban a földön senkinek sem esett bántódása. A másik négyüléses turisztikai repülőgép, amelyen hárman voltak, lakatlan területen ért földet.

Hatóságok a becsapódás helyszínén Loches-ban október 10-énForrás: AFP/Guillaume Souvant

Mintegy ötven tűzoltót és 30 csendőrt riasztottak a helyszínre, ahová repülésügyi szakemberek is kiérkeztek.

A baleset oka egyelőre ismeretlen, a hatóságok vizsgálatot indítottak.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában