Array

Összeraktuk a katari foci-vb halálcsoportját – Origo

Ezt olvasta már?

Péntek este hat órától Dohában sorsolják a november 21-én rajtoló katari világbajnokság csoportjait. Ugyan a teljes mezőny még nem vált biztossá, mivel a 32 kiadó helyre egyelőre csak 29-en kvalifikálták magukat, ettől függetlenül a sorsolás előtt megnéztük milyen lehet a legkönnyebb és a legnehezebb csoport.

Komoly lemaradók és visszatérők

A legtöbb selejtezősorozat már teljesen lezárult, így nagyjából körvonalazódott a helyzet, ami a vb-szereplők kilétét illeti.

Még a sorsolás előtt az észak- és közép-amerikai selejtezősorozat lezárultával két válogatott, Mexikó és az Egyesült Államok is biztosította részvételét, így a 2026-os vb rendezői közül mindhárom ott lesz a katari világbajnokságon. A mexikói válogatott 17., az amerikai pedig 2014 után ismét, immáron 11. alkalommal vesz részt a világ legjelentősebb futballtornáján. Azonban a harmadik házigazda,Kanada ennél is hosszabb idő után van ott ismét a legjobbak között, a juharleveles gárda 36 év után jutott ki ismét vb-re.

A selejtezősorozat több válogatottnak is nehézségeket okozott, így komoly hiányzói is lesznek az idei viadalnak. Kétségtelenül a négyszeres világbajnok Olaszország lemaradása a legnagyobb meglepetés, mivel előzetesen senki sem gondolta, hogy Észak-Macedónia kiejtheti az Európa-bajnokot.

Az Európa-bajnok olasz labdarúgó-válogatott a 2018-as oroszországi vb után Katarba sem jutott kiForrás: AFP/Alberto Pizzoli

Roberto Mancini együttesén kívül minden korábbi győztes, vagyis Brazília, Németország, Argentína, Franciaország, Uruguay, Anglia és Spanyolország is kvalifikálta magát.

Az olaszokon kívül biztosan nem lesz ott Katarban a Zlatan Ibrahimovic vezette svéd válogatott, vagyis könnyen lehet, hogy az AC Milan 40 éves klasszisa úgy fejezi majd be a pályafutását, hogy világbajnokságon nem szerzett gólt.

Ibrahimovic sem tudott csodát tenni, a lengyelek kiejtették a svéd válogatottatForrás: NurPhoto via AFP/Foto Olimpik/NurPhoto/Foto Olimpik

Az afrikai nagyhatalmak közül pedig olyan csapatok maradtak le a vb-ről, mint Egyiptom, amely az Afrika Kupa döntője után a selejtezősorozat végső fordulójában is alul maradt Szenegállal szemben, vagy a háromszoros nyolcaddöntős Nigéria és a 2019-es Afrika Kupa-győztes Algéria.

A 2022-es vb-ről lemaradt sztárok álomcsapata:

Donnarumma (Olaszország) – Chiellini (Olaszország), Bonucci (Olaszország), Alaba (Ausztria) – Kessié (Elefántcsontpart), Verratti (Olaszország), Jorginho (Olaszország), Mahrez (Algéria) – Szalah (Egyiptom), Ibrahimovic (Svédország), Haaland (Norvégia)

A világbajnoki résztvevők területi megoszlása

Ami a földrészek megoszlását illeti, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) égisze alá tartozó nemzetekből jut ki a legtöbb szereplő, szám szerint tizenhárom, Afrikából (CAF) öt, Ázsiából (AFC) és Dél-Amerikából (CONMEBOL) négy, Észak- és Közép-Amerikából, valamint a karibi térségből (CONCACAF) három csapat mondhatja el magáról biztosan, hogy szerepelhet a világbajnokságon. Ehhez jön még két együttes az interkontinentális pótselejtezőből, a 32. válogatott pedig a rendező ország válogatottja, vagyis az ázsiai csapatok létszámát gyarapító Katar lesz.

Íme, a katari világbajnokság “Utazás” névre keresztelt hivatalos mérkőzéslabdájaForrás: ANP via AFP/Robin Van Lonkhuijsen

Akiknek már biztosan nem kell izgulniuk

Afrika: Ghána, Kamerun, Marokkó, Szenegál, Tunézia
Ázsia: Katar (házigazda), Irán, Koreai Köztársaság, Japán, Szaúd-Arábia
Dél-Amerika: Brazília, Argentína, Ecuador, Uruguay
Európa: Németország, Dánia, Belgium, Franciaország, Horvátország, Szerbia, Spanyolország, Anglia, Svájc, Hollandia, Lengyelország, Portugália
Észak- és Közép-Amerika: Kanada, Mexikó, Egyesült Államok

A sorsolás lebonyolítása

A 22. világbajnokságot 2022. november 21. és december 18. között rendezik meg Katarban. Ez lesz az első torna, amelyet az arab világban tartanak, viszont az utolsó, amelyet 32 csapattal rendeznek meg, hiszen 2026-tól már 48 fős lesz a mezőny.

Pénteken sorolják a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztásátForrás: AFP/foto-net/Kurt Schorrer

A vb-részvételt biztosító 29 együttest a legfrissebb világranglistán elfoglalt pozíciók alapján rendezik majd kalapokba a sorsoláson. A vb-re nyolc négycsapatos csoportot alakítanak ki, Katar az első kalap első résztvevőjeként várja majd a sorsolást. Hozzá csatlakozik majd további hét együttes, mégpedig azok, amelyek a világranglistán a legjobb hét pozíciót foglalják el, vagyis Brazília, Belgium, Franciaország, Argentína, Anglia, Spanyolország és Portugália.

A második számú kalapban van Hollandia, Dánia, Németország, Mexikó, Svájc, Egyesült Államok, Uruguay, Horvátország. A hármas kalapban Szenegál, Irán, Japán, Szerbia, Lengyelország, Dél-Korea és Tunézia szerepel. A negyedik kalapba került az öt leggyengébb világranglista-helyet elfoglaló csapat (Kamerun, Kanada, Ecuador, Szaúd-Arábia, Ghána), s hozzájuk csatlakozik majd a maradék három alakulat, a június 13-14-én Katarban sorra kerülő két interkontinentális, valamint a május-júniusi válogatott meccsnapokon lebonyolítandó európai pótselejtező továbbjutója.

A Gareth Bale vezette walesi válogatott egyetlen győzelemre van a vb-részvételtőlForrás: AFP/Geoff Caddick

Az eddigi sorsolásokhoz hasonlóan most is minden csoportba csak egy csapat kerülhet egy-egy kontinensről, de ez alól kivétel Európa, mivel onnan 13 válogatott vesz részt a vb-n. A nyolc csoportból így ötben két európai válogatott szerepel majd.A húzást az első kalappal kezdik majd és a negyedikkel zárják, mindegyik gárda a betűrend szerinti első lehetséges csoportba kerül majd. A csoporton belüli pozíciót sorsolják, az első kalaposak viszont minden esetben az egyes pozíciót kapják. A nyitó mérkőzést Katar az A2-es gárda ellen játssza majd, november 21-én.

A leggyengébbnek ígérkező csoportban nagy izgalmakra van kilátás

A kalapokat elnézve igazán izgalmas csoportok jöhetnek össze. Először nézzük azt, melyik lehet a legkönnyebb csoport, már ha létezik ilyen a legmagasabb szinten.

Az Eb-kudarc után címvédőként utaznak Katarba a franciákForrás: AFP/Franck Fife

A 1-es kalapban olyan csapatok szerepelnek, mint a világbajnoki címvédő franciák, a világranglista élén álló brazilok, a titkos esélyes belgák, az Eb-ezüstérmes angolok, Lionel Messi vezette Argentinok, a legutóbbi Eb-n elődöntős spanyolok, valamint a 2016-os Eb-győztes portugálok. Nem is kérdés tehát, hogy az első kvartettből a házigazda katari válogatott a leggyengébb. Persze, a katari együttes cseppet sem lebecsülendő, hiszen az utóbbi években sokat fejlődtek, mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2019-ben története során először nyerte meg az Ázsia Kupát, miután a döntőben 3-1-re legyőzte Japánt.

A kettes kalapból valószínűleg Németországot, Hollandiát és Horvátországot mindenki szívesen elkerülné. Véleményünk szerint a tapasztalat hiánya miatt talán az Egyesült Államok válogatottja lóg ki a leginkább ebből a nyolcasból.

Christian Pulisic, az amerikai válogatott legnagyobb sztárjaForrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Julio Aguilar

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy roppant fiatal és tehetséges csapatról van szó, amelyben olyan játékosok szerepelnek mint a Chelsea sztárja, Christian Pulisic, a Juventus középpályása Weston McKennie, Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán lipcsei csapattársa, Tyler Adams, vagy épp a Barcelona alapembere, Sergino Dest. Könnyen lehet, hogy USA az egyik sötét ló lesz a tornán.

A hármas kalapból talán Tunéziával járna mindenki a legjobban. Lengyelország Robert Lewandowski miatt veszélyes lehet, Szerbia már a selejtezőcsoportjában is bizonyította, hogy a legerősebb csapatokkal is felveszi a versenyt. Japán és Dél-Korea általában üde színfoltjai a vb-nek.

A négyes kalapban még sok a nyitott kérdés, jelenleg még nyolc csapat harcol három kiadó helyért. Európában a skót–ukrán meccset júniusra halasztották az orosz-ukrán háború miatt. Annak a mérkőzésnek a győztese egyébként majd Wales ellen harcolhatja ki a vb-szereplést. Az interkontinentális selejtezőkben Peru ellenfele az Ausztrália-Egyesült Arab Emírségek párharc győztese lesz, míg Óceánia legjobbja, Új-Zéland az amerikai térség negyedik helyezettjével, Costa Ricával vív ki-ki meccset.

Ezért a trófeáért száll harcba a világbajnokságra kijutott 32 csapatForrás: AFP/Franck Fife

Úgy véljük, amennyiben mindenhol papírforma eredmény születik, akkor a negyedik kalapból Peru lehet talán a leggyengébb láncszem, mivel képes váratlan vereségbe belefutni, mint ahogy tette azt októberben, amikor kikapott az emberhátrányban játszó Bolívia otthonában. Első ránézésre egyébként Szaúd-Arábiát tettük volna a leggyengébbnek, ám mivel Katart már szerepel a képzeletbeli csoportunkban, és mivel egy konföderációból csak egy csapat kerülhet egy csoportba, így a dél-amerikai együttesre esett a választás.

A legkönnyebb csoport nálunk így nézne ki: Katar, Egyesült Államok, Tunézia, Peru

Halálcsoport az ötszörös világbajnokkal

Nézzük most akkor melyik lehetne a legerősebb csoport. Az egyes kalapban lévő csapatok közül többen is gólgazdag meccseket szoktak játszani általában, de közülük is kiemelkednek a világranglista élén álló brazilok. Az idei naptári évben eddig mindössze egy gólt kaptak és 13-at rúgtak, ráadásul az ötszörös világbajnok mindig esélyesként indul a tornákon.

Brazília Katarban is favoritnak számítForrás: AFP/Jorge Bernal

A kettes kalapban talán a hollandok és a németek a legerősebbek, de az Eb-n is látható volt, hogy a dánok elképesztően jó csapatot építettek. Tíz vb-selejtezőből kilencet megnyertek, és 30:3-as gólkülönbséggel jutottak ki a katari világbajnokságra.

A hármas kalaphoz sem kell nagyon indoklás. Ott az Afrika Kupa-győztes Szenegál tűnik a legerősebbnek. Bár története során csupán kétszer szerepelt világbajnokságon és abból is csak egyszer jutott tovább a csoportjából, mégis úgy gondoljuk, hogy a Sadio Mané vezette szenegália csapat mindenki számára nehézséget fog okozni.

A negyedik kvartettben sok a hasonló erősségű nemzeti együttes. Kanada idén a vb meglepetéscsapata lehet, viszont amennyiben Wales kvalifikálja magát a tornára, úgy őket mondanánk az utolsó kalap legerősebb gárdájának.

A legerősebb csoport nálunk így nézne ki: Brazília, Németország, Szenegál, Wales

Messi és Ronaldo is az utolsó vb-jére készülhet

Ha már a cikk elején érintettük a világbajnokság legnagyobb lemaradóit, akkor kétségtelenül nem mehetünk el szó nélkül korunk két legnagyobb klasszisa, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo mellett. Portugália kijutásával Cristiano Ronaldo az ötödik világbajnokságára készülhet.

A 37 éves világsztár vélhetően extrán motivált lesz Katarban, mivel minden bizonnyal ez lehet az utolsó esélye világbajnoki aranyat nyerni, akárcsak a hétszeres aranylabdás Messinek, aki a vb ideje alatt már 35 éves lesz. Az eddigi vb-ken Messi és Ronaldo is kifejezetten pocsékul teljesített, a csoportkör után ugyanis képtelenek vezéregyéniségek lenni, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyikük sem talált még be a kapuba a viadalok ezen szakaszában.

Ronaldo hét egyenes kiesés vb-meccs alatt egyetlen gólt és gólpasszt sem jegyzett, míg Messi mérlege nyolc egyenes kiesés vb-meccsen nulla gól és négy gólpassz.

Ronaldónak és Messinek is ez lehet az utolsó nagy dobása a válogatottalForrás: AFP/Roman Kruchinin

A jelenkor két legnagyobb labdarúgója tehát minden bizonnyal Katarban azon lesz, hogy javítson ezen statisztikai mutatóján és csúcsra érjen a válogatottal, azonban az idő nem nekik dolgozik.

A vb csoportsorsolását pénteken – magyar idő szerint – 18 órakor tartják Dohában. 

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában