Összefogást sürget a világ összes országa

Ezt olvasta már?

A nyilatkozat szerint ritkán volt nagyobb szükség a globális összefogásra, mint most, amikor a világ olyan megpróbáltatásokkal néz szembe, mint a koronavírus-járvány, a klímaváltozás és az erőszakos szélsőségesség.

A dokumentum méltatja az ENSZ-et, mint a világ egyetlen olyan szervezetét, amely képes arra, hogy összefogja a bolygó összes országát, reményt adjon megannyi embernek, hogy jobb lesz a világ és elhozhatja azt a jövőt, amelyre mindannyian vágyunk.

A második világháború borzalmai után az ENSZ azért jött létre, hogy az elkövetkező nemzedékeket megóvja a háború pusztításától – emlékeztetnek a tagállamok az ENSZ alapokmányában lefektetett fő célra. Az elfogadott dokumentum felidézi a szervezet sikereit és kudarcait, és a tagállamok ígéretet tettek, hogy a világjárvány után olyan világ jön majd létre, amely egyelőbb a mostaninál, összefog és megóvja a bolygót.

Az ENSZ nagy feszültségek közepette is a gyarmatok felszabadításáért és fejlesztéséért, az emberi jogokért és egyenlőségért dolgozott, célul tűzte ki a betegségek felszámolását, gátat szabott megannyi konfliktusnak, életek százezreit mentette meg, és gyermekek millióinak biztosított oktatást – idézi fel a nyilatkozat.

Kudarcként említi viszont a deklaráció, hogy a világban egyre nagyobbak az egyenlőtlenségek, szegénység, éhezés, fegyveres konfliktus, terrorizmus, bizonytalanság, klímaváltozás és betegségek hada sújtja a világ több részét is. Sajnálattal állapítja meg az ENSZ-nyilatkozat, hogy a legfejletlenebb országok ismét elkezdtek leszakadni, a gyarmatosítást nem sikerült teljesen megszüntetni, és emberek az életüket kénytelen kockáztatni, hogy menedéket keressenek.

“A velünk szemben álló kihívások összefüggenek egymással, és csakis megerősített többoldalú együttműködéssel legyűrhetők” – hangsúlyozza a nyilatkozat.

Nyitókép: Pixabay

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában