Orosz-ukrán háború: ez történt az éjszaka

Ezt olvasta már?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök benyújtotta a parlamentnek hétfőn azt a törvénytervezetet, amelynek révén az országban egy hónappal meghosszabbíthatják a jelenleg március 24-ig érvényes hadiállapotot, amelyet február 24-én, az Ukrajna ellen indított orosz támadás napján hirdettek ki – közölte honlapján az államfő. Kedd kora reggel több robbanás volt Kijevben.

Zelenszkij azt is bejelentette, hogy kedden folytatódnak a tárgyalások az orosz és az ukrán delegáció között. Hangoztatta: az ukrán fél célja továbbra is az, hogy a háború “tisztességes békemegállapodással” véget érjen.

Kirilo Timosenko, az elnöki iroda helyettes vezetője hétfő este arról számolt be az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint, hogy a háború kezdete óta csaknem 150 ezer civilt tudtak biztonságos helyre vinni az orosz támadás vagy ellenőrzés alatt álló területekről. A kimenekítés összesen 26 úgynevezett humanitárius folyóson zajlott sikeresen, elsősorban Kijev, Szumi, Harkiv és Zaporizzsja térségében, továbbá a Moszkva-barát szakadár területekről, Donyeckből és Luhanszkból.

Egy lerombolt hídon át menekülő házaspár a Kijevtől északnyugatra fekvő IrpinbenForrás: AFP/Sergei Supinsky

Timosenko megerősítette, hogy a hevesen ostromolt Mariupol kikötővárost is el tudta hagyni több mint 160, magántulajdonban lévő személyautó. Irina Verescsuk kormányfőhelyettes korábban emiatt elégedetlenségének adott hangot, közölve, hogy ez mindössze 600-700 embernek adott lehetőséget az elmenekülésre, miközben 300 ezren laknak a városban. Verescsuk azt is jelezte, hogy az orosz tüzérségi tűz miatt ismét nem tudtak élelmiszert és gyógyszereket bejuttatni az ostromgyűrű mögé.

Az ukrán hadvezetés hétfő este arról számolt be, hogy az orosz erők veszteségeket szenvedtek Mariupolnál, és hátrébb vonultak.

Verescsuk az UNIAN ukrán hírügynökségnek azt mondta, hogy hétfőn tíz tervezett humanitárius folyosóból csak hétnél volt ténylegesen lehetőség arra, hogy civileket menekítsenek ki. A nap folyamán ezeken 4000 ember távozott a háborús területről, ennek valamivel több mint a fele Kijevből.

Ukrán katona egy lerombolt kijevi lakóház előttForrás: AFP/Aris Messinis

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bejelentette, hogy az ukrán hatóságok arról tájékoztatták: helyreállt a külső áramellátás az üzemen kívüli csernobili atomerőműnél. Az ellátás előző nap szakadt meg, az ukrán hatóságok az orosz erőket vádolták a nagyfeszültségű vezeték megrongálásával. Az erőműnél az áramszünet veszélyezteti a nukleáris hulladékot tároló létesítmény hűtőrendszerét is.

Robbanások Kijevben

Több nagy robbanásról számoltak be helyszínen dolgozó újságírók Kijevben. Legalább kettő, mások több robbantást hallottak, írja a BBC. A helyi Ukraine 24 csatorna szerint külvárosi részen, Borscsahivka kerületben robbant két rakéta, amit fehérorosz területről  lőttek ki, ezt a BBC máshonnan nem tudta megerősíteni. Egy lakóépület kigyulladt a támadások után, azt még nem tudni, mennyi sérült, áldozat van.

Megsebesült a tudósító

A Fox News amerikai hírtelevízió hétfőn bejelentette, hogy egyik tudósítója, Benjamin Hall Kijev körzetében megsebesült, és kórházba került. A brit újságíró megsebesülésének körülményeiről és állapotáról egyelőre nem közöltek további információkat.

Az egyik orosz televízió élő híradását hétfő este egy háborúellenes tiltakozó zavarta meg. Sajtóértesülések szerint egy újságírónőről van szó, akit az incidenst követően azonnal őrizetbe vettek.

Japán újabb szankciókat jelentett be orosz állampolgárok ellen

Japán kedden bejelentette, hogy Oroszország ukrajnai háborúja miatt szankciókkal sújtott 17 orosz állampolgárt: az orosz parlament 11 tagját, Viktor Vekszelberg milliárdost és Jurij Kovalcsuk bankvezető családjának öt tagját. A japán pénzügyminisztérium most bejelentett döntésével 61-re nő azoknak az oroszoknak a száma, akiknek vagyonát a szigetországban hozzáférhetetlenné tették.

Macuno Hirokazu, a japán kormány főtitkára azt is megerősítette, hogy Tokió mindenben tartja magát a legfejlettebb iparú országok alkotta G7 csoportban az ukrajnai háború ügyében született megállapodásokhoz.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában