Nyugdíjazza a nálunk is ismert, “a rabszolgaság korát idéző” márkát a gyártó

Ezt olvasta már?

Júniusi ígéretéhez híven megváltoztatja ezidáig Uncle Ben’s márkanév alatt forgalmazott termékei márkázását a tulajdonos Mars Food, írta a 444.hu a BBC alapján. Májusban a rendőri erőszak és az intézményi rasszizmus ellen kirobbant tiltakozási hullám több hagyományos márkának is kihívást jelentett, az USA-ban ugyanis egy sor élelmiszeripari termék viselte magán az amerikai történelem sötét foltjára, a rabszolgatartásra utaló motívumokat.

Az USA legnépszerűbb gyorsrizsét gyártó cég kabalafigurája, Uncle Ben is leginkább szolgának tűnt az ábrázolásokon, bár a cég 2007-ben, némileg érezve az idők szavát, próbálta úgy átbrendelni a dolgot, mintha a fekete csokornyakkendős figura a cég igazgatótanácsának tagja lenne. Mostanra már ez is tarthatatlannak bizonyult.

„Értjük, hogy a névhez és a hozzátartozó archoz milyen asszociációk társulnak, ezért is jelentettük be júniusban, hogy elköteleződtünk a változtatás mellett” – írta most közleményében a Mars Food. Tájékoztatásuk alapján az újramárkázott termék 2021-ben debütál a boltokban. Az élelmiszeripari óriás emellett azt is bejelentette, hogy a Nemzeti Urbánus Liga nevű kisebbségjogi szervezettel együttműködve kétmillió dolláros alapot hozott létre feltörekvő fekete szakácsok támogatására, illetve további 2,5 millió dollárt fektet be a mississippi Greenville-ben, ahol a rizst termelik.

Nyitókép: Pixabay.com

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img