Nővér gyilkolhatott meg egy csecsemőt egy birminghami kórházban

Ezt olvasta már?

A The Telegraph számolt be róla, hogy letartóztattak egy 27 éves ápolónőt a Birminghami Gyermekkórházban, miután váratlanul meghalt egy csecsemő, akit a hatóságok szerint valószínűleg a nő mérgezhetett meg.

A West Midlands-i rendőrség közleménye szerint az angliai ápolónőt azzal gyanúsítják, hogy halálos mérget adott be egy kisbabának.

A gyermeket a Birminghami Gyermekkórház intenzív osztályán ápolták az eset bekövetkeztekor. Miután azonban a csecsemő váratlanul meghalt, a kórház a West Midlands-i rendőrséghez fordult, hogy vizsgálja meg a különös és hirtelen halálesetet.

A képen a Birminghami Gyermekkórház épülete láthatóForrás: Shutterstock

A hatóságok a nyomozás során a 27 éves nővérhez jutottak, aki nagy valószínűséggel felelőssé tehető a kisgyermek haláláért, ugyanis a gyanú szerint valamilyen mérget adagolhatott neki. A kórház az érintett munkatársat azonnal felfüggesztette az ápolói állásából, és a rendőrség emberölés elkövetésének gyanújával letartóztatta a nőt. A hatóságok később azoban úgy határoztak, hogy az igazságügyi orvosszakértői vizsgálatok eredményeinek megérkezéséig, egyelőre szabadlábra helyezik a gyanúsítottat.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában