Array

Női kézi: máris megvan Danyi utódja, szlovén edző Siófokon – NSO – Nemzeti Sport

Ezt olvasta már?

Uros Bregar, a szerb női válogatott szövetségi kapitánya, a Krim Ljubljana, a Vác és a szlovén nemzeti együttes volt trénere váltja Danyi Gábort a Siófok női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztján – számolt be róla a Balaton-parti klub a hivatalos honlapján.

Uros Bregar jelenleg a szerb női válogatott szövetségi kapitányi pozícióját is betölti (Fotó: siofokkc.hu)


Hirdetés

A 42 esztendős szlovén tréner 2023 nyaráig írt alá Siófokon, de ő a decemberi világbajnokságra készülő szerb női válogatott szövetségi kapitánya is, így jelenleg két posztot tölt be egyszerre.

„Uros munkásságát jól ismerjük, a kapcsolat közte és a klub között már régóta megvolt. Most azonban elérhetővé vált, és viszonylag gyorsan megállapodtunk a közös folytatást illetően – idézi a Siófok hivatalos honlapja Fodor János ügyvezetőt. – Roppant lendületes edző, aki fiatal kora ellenére válogatott és klubszinten egyaránt komoly tapasztalattal rendelkezik. A mai nap folyamán (hétfőn) bemutatkozott, és meg is tartotta első edzését.”

„Az esetleges siófoki szerepvállalásom nem most került először szóba, a kapcsolatfelvétel már évekkel ezelőtt megtörtént – támasztotta alá Fodor János szavait Uros Bregar. Régóta figyelemmel követem a siófoki kézilabda fejlődését, egy jól szervezett klub, nagyszerű lehetőségekkel és kimagasló infrastruktúrával. Edzőként a kemény munkában hiszek, és úgy látom, hogy itt minden lehetőség adott. Korábban dolgoztam már Magyarországon, sokat tanultam abból az időszakból.”

Bregar 2015-től kezdődően csaknem hat éven át irányította a szlovén női válogatottat, amellyel három Európa-bajnokságon és két világbajnokságon vett részt. Idén tavasszal váltott, ő lett a szerb nemzeti együttes szövetségi kapitánya. Klubszinten az elmúlt öt idényben öt bajnoki címet nyert a Krim Ljubljanával, amelytől idén októberben távozott. Rövid ideig, 2015 nyarától 2016 januárjáig volt a Vác vezetőedzője is, ám 14 meccs után közös megegyezéssel szerződést bontottak vele.

Uros Bregar a Danyi Gábor, Zdravko Zovko edzőpárost követi a Siófok kispadján, az Alba Fehérvár elleni keddi kupamérkőzésen már ő irányítja a Balaton-parti gárdát.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img