Nem enyhül a kórházak túlterheltsége Franciaországban

Ezt olvasta már?

Bár korábban volt, hogy egy nap több mint 80 ezer új fertőzött embert regisztráltak, most ez a szám 20 ezer körülre csökkent Franciaországban – a kórházak túlterheltsége nem változott. Sőt. 

„Elképesztő, félelmetes az állapotom”

Miközben Franciaországban mind a koronavírus megbetegedésben, mind a kórházba kerülések számában csökkenő a tendencia, az ország Belgiummal határos északi régiójában továbbra sem javult a helyzet. Legutóbb a Le Figaro riportja alapján írtunk arról, hogy a valenciennes-i kórházban katasztrofális állapotok uralkodnak. Nincs hely a koronavírusos betegek számára, nincs elegendő orvos, ápolószemélyzet és a kórház eszközben is hiányt szenved. Most a „FranceBlue” regionális rádió számolt be arról, hogy több, mint egy héttel a Le Figaro riportját követően a kórházban továbbra is válságos állapotok uralkodnak. Ugyan csökkent az esetszám, de az újjáélesztési osztályon változatlanul összeomlás előtti a helyzet.

Beteget vizsgálnak a valenciennes-i kórházban még az első hullám idején

 Az osztály összes ágyából csütörtökre virradólag már csak két szabad férőhely volt, pedig a koronavírus járvány második hulláma miatt megduplázták az ágyszámot. Ennek oka (feltehetőleg) az lehet, hogy a koronavírus panaszokkal kórházba kerülők, ha állapotuk súlyosbodik, átlag 15-20 napos kórházi kezelést követően kerülnek az újjáélesztési osztályra, mintegy hullámszerűen. Az osztályvezető főorvos, Dr. Lambiotte szerint ez a helyzet még 4-6 hétig is eltarthat. Tovább folytatódik a betegek más kórházakba történő átirányítása is, Németország mellett most már Amiens és Párizs kórházai is szóba jöhetnek. Elodie Delcroix ápolónő szerint a helyzet változatlanul aggasztó, „kezd már fárasztó lenni, ugyan mennek el betegek a kórházból, de ugyanannyi érkezik is, az az érzésünk, hogy ez soha nem ér véget” nyilatkozta a FranceBleu-nek.

Fabien Lambiotte, a valenciennes-i kórházban

A 63 éves Thierry, a kórház 115. szobájában van, rákbeteg és most még a koronavírust is elkapta. „Elképesztő, félelmetes (az állapotom). Már nem kaptam levegőt, és amikor levegőt vettem, a hörgők elfáradtak, csak nyögni tudtam, így rettenetes az élet, nem is lehet így élni” mondta Thierry, majd üzent a járványtagadóknak is és azoknak, akik nem tartják be a szabályokat: „Ezt elutasítom! Hiba, amit csinálnak, még egymást sem tartják tiszteletben, semmivel sem törődnek, abba kell hagyni ezt”. Mármint a járvány tagadását és a szabályok megszegését. Még ha Thierry eleve a magas kockázatú csoportba tartozik is súlyos rákbetegsége miatt, Dr. Lambiotte elmondta, hogy az osztályra minden korosztályból kerülnek betegek, a legfiatalabb egy 16 éves fiatal volt…

A könyv nem alapvető szükséglet Franciaországban

Thierry-nek a járványtagadók és a szabályszegők részére küldött üzenete azért is fontos, mert Franciaországban a járvány első hullámához képest az emberek most sokkal kevésbé tartják be a szabályokat. Az Ifop közvéleménykutató elemzése szerint, egy héttel a kijárási tilalom bevezetése után (október 30) a franciák 60 %-a már megszegte a korlátozásokat. Döbbenetes videót osztott meg a Le Figaro egy 300 fős illegális partiról, amit Párizs 13. kerületében szerveztek meg egy használaton kívüli vasúti alagútban, a járvány kellős közepén. A Queen együttes világhírű számát felhasználva „I want to break free” névre keresztelt illegális bulit emailen, közösségi hálókon szervezték meg, a 15 euróért árult jegyek néhány óra alatt elkeltek. A bulizókon sem maszk nem volt, sem a távolságtartás szabályait nem tartották be.

Illegális technoparti Párizsban

Az biztos, hogy a kormányzat által bevezetett korlátozó intézkedések megosztották a francia társadalmat. Egyértelmű visszatetszést váltott ki például az a szabály, hogy a lakóhelyet (munkába járás, gyógyszerek kiváltásán és alapvető élelmiszerek vásárlásán kívül) csak egy kilóméteres zónában lehet elhagyni. Mi van azzal, aki éppen egy panelrengeteg kellős közepén él és a park, ahova rekreációs szándékkal sétálni, futni stb. menne épp másfél kilométerre van? tették fel sokan a kérdést. De nem volt egyértelmű az sem, hogy mely üzleteket minősítettek „létfontosságúnak”, azaz maradhattak nyitva és melyeket zártak be. Az egyik leginkább sújtott terület a könyvszektor lett, ezeket a korlátozásokkal egyidejűleg zárták be. Ráadásul felemás módon, a nagy bevásárlóközpontokban ugyanis továbbra is lehetett könyveket vásárolni, ami a csak könyveladásra specializálódott könyvesboltoknak jelentős károkat okozott. Később, amikor a kormányzat megértette, hogy hibázott, ezt úgy korrigálták, hogy a bevásárló központokban szalaggal lezárták a könyveket árusító területeket, de a vásárlók elégedetlensége miatt sok esetben őröket is oda kellett rendelni, nehogy a vásárlók belépjenek a könyvosztályra. Jelenleg azok a könyvesboltok, amelyek meg tudták szervezni, online vásárlást követően elvitelre árulhatnak könyvet, ez ha késve is, de némileg javított a helyzetükön. A „Franceculture” kulturális közszolgálati adón tartott egyik vitafórumon többen is úgy gondolták, hogy a könyveknek (és ezáltal a kultúrának) „nem lényegessé” minősítése rossz üzenetet hordoz, különösen egy olyan piac tekintetében, amely az internet és az online/e-könyvek miatt jelentős veszteségeket szenvedett el már így is.

Nem javul a helyzet

Arról is írtunk már, hogy egy német hetilap, a Die Zeit „autoriter abszurdisztánnak” nevezte Franciaországot, mert a szabályok nemcsak átláthatatlanok, vagy érhetetlenek, hanem gyakran értelmetlenek is, továbbá semmilyen párbeszéd nincs a párizsi kormányzat és a vidéki városok között. Annika Joeres, a Die Zeit Franciaországban élő tudósítója, a francia intézkedéseket általában véve is katasztrofálisnak tartva többek között arról írt, hogy minden egyes lakhelyelhagyáshoz másfajta nyomtatványra van szükség, az egy kilométeres lakhelyelhagyási tilalom odavezetett, hogy az utcák zsúfolásig megteltek gyalogló, futó emberekkel. „Gyerekes és érthetetlen intézkedésekről van szó” fogalmazott az újságírónő.

Macron televíziós beszéde november 24-én

A december 1-én hatályba lépő szabályok szerint, az 1 kilométeres lakhelyelhagyási tilalmat várhatóan fenntartják, de azokban az esetekben, ha valaki távolabb lakik egy parktól, a hatóságok eltekintenek majd a bírságolástól (135 euró első alkalommal, ez kb. 50 ezer forint). Egy héttel elhalasztják az ún. Black Friday-t, amely november utolsó péntekén lenne esedékes. Mindazonáltal Olivier Véran egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a korlátozások teljes megszüntetésére 2021 januárjánál előbb nem kerülhet sor.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában