Array

NB I: Lesgól hozta a fordulópontot a fővárosi rangadón – videó | csakfoci.hu – csakfoci.hu

Ezt olvasta már?

I. félidő:

Valósággal lefocizta az MTK Budapest az eső 20 percben a Honvédot, amely nem tudott mit kezdeni a kék-fehérek letámadásaival és kontráival. Ennek köszönhetően gyorsan szerzett is két gólt Michael Boris csapata. A 6. percben, egy ügyes összjáték után tört Schön a kapura, de nem lőtt, hanem önzetlenül Varga Roland elé passzolt, aki laposan, a védőket és a kivetődő Tujvelt is megelőzve a hálóba lőtt (0-1).

A 18. percben pedig már 0-2 volt az állás. Ekkor megint jött egy remek akció, végül Dimitrov passzolt Schön elé, aki a kifutó Tujvelt is átemelve a kapuba lőtt.

Alig két perccel később majdnem szépítettek a kispestiek: egy jobboldali beadást egyből lőtt meg a hosszún Gazdag, de Mijatovic hatalmas vetődéssel odaért és centikkel a gólvonal előtt menteni tudott. A kipattanót aztán a Honvéd középpályása keresztbe lőtte el a kapu előtt.

Gazdag szűk negyedóra múlva már pontosabb volt, de a 25. születésnapját ünneplő támadó középpályás gólja nem teljesen szabályos körülmények között született. Kipasszolta az MTK védelmét a Honvéd, Mezghrani adott be jobbról, a visszajátszások szerint a kevéssel, de látható módon a leshatáron túlról induló Gazdag pedig laposan a kapuba passzolt közelről (1-2).

Interjú a Honvéd magyar válogatottjával: “Megállnám a helyem a Serie A-ban” – a kulcsember az NB I egyik bennmaradójáról, Rossi és Horváth Ferenc közös vonásairól

II. félidő:

A második játékrészt MTK-lehetőség vezette fel, az 51. percben Varga 18 méteres szabadrúgása alig kerülte el a kaput. Egy percre rá a Honvéd is próbálkozott, Tamás megpattanó lövése kellemetlen volt, de Mijatovic egy gyors vetődéssel leért és elcsípte a labdát.

A 71. és a 73. perc között aztán a csereként beállt Balogh Nobert pillanatai következtek. A csatár előbb Zsótér beadását fejelte a kapuba, ezzel egyenlített a Honvéd (2-2). Majd egy veszélyes szöglet utáni csúsztatásba bravúrral kapott bele Mijatovic, de pechjére épp Balogh elé került a labda, aki közelről a hálóba stukkolt, fordítottak a piros-feketék (3-2).

Az MTK nagy erőket mozgósított, hogy legalább az egyik pontot mégis megkaparintsa. Ehhez talán a 89. percben járthatott volna a legközelebb, de nem kapott jogosnak tűnő 11-est. Nagy Zsombor esett el Mezghrani mellett, aki a mezét rántotta meg, de Karakó nem ítélt büntetőt.

Így maradt a 3-2, a Honvéd rendkívül fontos három pontot szerzett és elmozdult a kiesőzónából.

OTP Bank Liga, 24. forduló:

Bp. Honvéd – MTK Budapest 3-2 (Gazdag 34., Balogh N. 71., 73., ill. Varga R. 6., Schön 18.)

A meccs közvetítése percről percre itt!

Honvéd: Tujvel – Mezghrani, Batik, Lovric, Tamás – Kesztyűs (Balogh N., 46.), Nagy G. (Bocskay, 66.), Szendrei – Nagy D. (Kocsis, 81.), Gazdag, Zsótér (Kamber, 84.)

MTK: Mijatovic – Ikenne-King (Baki, 87.), Perkovic, Nagy Zs., Balázs B. (Alho, 68.) – Mezei (Bíró, 87.), Dimitrov (Palincsár, 68.), Cseke – Varga R., Miovski (Prosser, 79.), Schön

Korábban: Kisvárda-Puskás Akadémia 0-1

Később: FTC-DVTK – élőben itt!

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img