Nápolyi szervezett bűnözők, a camorra tagjai elszedték rászoruló olaszok pénzét

Ezt olvasta már?

Több mint kétezer ember ellen indítottak eljárást Nápoly térségében miután kiderült, hogy a helyi bűnszervezet, a camorra tagjai, valamint csalók jutottak hozzá a rászorulóknak járó alapjövedelemhez. Ezt közölte az olasz csendőrség szerdán.

A camorra ismert tagjai, valamint a hatósági nyilvántartásban szereplő rablók, csalók elvették az ideiglenesen állástalanoknak, jövedelem nélkülieknek járó alapjövedelem összegét.

Az öt, egymással szomszédos déli tartományban végzett ellenőrzés több mint húszmillió eurós csalást leplezett le.

Csak Campania régióban több mint ötmillió eurót vettek fel jogtalanul. Több mint 2400 emberrel szemben indult eljárás Nápolyban és térségében. A hivatalosan állás és bármilyen bevétel nélküliek között a camorra főnökei és feleségei szerepeltek. Az állami támogatást igénylők között volt, aki Ferrari autóval közlekedett, más tánciskolát vezetett.

olasz maffia, Marcello Marrazzo, a Camorra klán egyik tagja letartóztatás közben egy nagyszabású rendőrségi razzia alkalmával Nápolyban 2013-banForrás: AFP/Claudia Giglio

Egyikük azt állította, gyerekei vannak, pedig egyedül élt. Egy másik munkanélkülinek vallotta magát, miközben a közigazgatási vállalat dolgozójának adta ki magát és a nápolyi utcákon kirabolta a gyalogosokat. Eljárást indult egy 46 éves, büntetett előéletű férfi ellen, aki a tengerparti Castellamare di Stabia postahivatalában akarta felvenni az alapjövedelem havi összegét úgy, hogy Olaszországban letelepedett, munkanélküli bolgárnak tetette magát. A hivatal a férfi “hiteltelen bolgár kiejtése” miatt gyanút fogott, és feljelentést tett.

Hatósági adatok azt mutatják, hogy az alapjövedelem 2019-es bevezetése óta több mint 48 millió eurót vettek fel jogtalanul.

Az olasz csendőrök elkobzott luxusautókat vizsgálnak egy átfogó Camorra elleni letartóztatás-sorozat után 2008 szeptemberében NápolybanForrás: AFP/Carlo Hermann

Az idén több mint 156 ezer igénybevevőt ellenőriztek, és több mint kilencezer esetében derült ki, hogy nem járt neki a támogatás.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img