Nagy a baj Csehországban, tombol a koronavírus: 15 ezer beteg, 120 halott egyetlen nap alatt

Ezt olvasta már?

Egyetlen nap alatt 15 ezer új megbetegedést regisztráltak a Magyarországhoz hasonló népességű Csehországban, rengetegen, 120-an haltak meg, így hiába próbálták meg elkerülni, csütörtökön a tavaszihoz hasonló, újabb szigorításokat léptetett életbe a kormány. Többek között bezártak az üzletek, elérhetetlenné váltak egyes szolgáltatások, sőt, még az emberek szabad mozgását is korlátozzák. Az adatok alapján úgy tűnik, hogy – bár nagyon bíztak a teljes elzárkózás elkerülésében – további szigorításokra kényszerülnek.

Az uniós tagországok közül Csehországot érinti az egyik legjobban a koronavírus-járvány második hulláma. A közép-európai országban valósággal tombol a járvány, és a kormányzati szigorítások ellenére egyelőre nem látszik a kiút. 

Szerdán 14 969 új megbetegedést regisztráltak és 120-an haltak meg, nagyon nagy tehát a baj.

A tavaszira emlékeztető szigorítások

A Babis-kormány szeretné elkerülni a tavaszihoz hasonló, drasztikus intézkedések bevezetését, azonban az országban annyira rossz a járványhelyzet, hogy az első hullámra emlékeztető, komoly szigorításokat kellett bevezetni. Mától kezdve ugyanis

az alapszükségleti (élelmiszer, tisztálkodószer stb.) termékeket árusító boltokon kívül bezárják az összes üzletet és szolgáltatást.

Ezen felül korlátozzák a lakosság szabad mozgását is, ez alól kivételt képez a munkahelyre való eljutás, a szükséges bevásárlás és az egészségügyi központok felkeresése. Az új rendelkezések értelmében parkokban és erdőben szabad sétálni, de legfeljebb két családtag lehet együtt. Az intézkedések november elejéig maradnak érvényben.

Nincs vége a sornak: szerda reggeltől országszerte kötelező a maszk viselése a köztereken és a gépkocsikban is. A rendelkezés nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor az utcán vagy az autóban kizárólag családtagok vannak együtt, valamint a sportolásra. Egyébként zárt termekben, tömegközlekedési eszközökön már néhány hete hordani kell a maszkot.

Bezárt étterem terasza a prágai Óvárosi téren, a háttérben az óvárosi városháza órája, az OrlojForrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Arról nem is beszélve, hogy október eleje óta szükségállapot van érvényben az országban, aminek következtében november elejéig zárva lesznek az iskolák, a vendéglők, a klubok, valamint szüneteltetik a kulturális és sportrendezvények megtartását is.

Pedig pár napja a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában még bizakodó volt Andrej Babis miniszterelnök. „Korábban kizártam a gazdaság tavaszihoz hasonló leállítását, de ha nem leszünk következetesek, most ez is bekövetkezhet” – intézett drámai felhívást a cseh polgárokhoz, amelyben az intézkedések következetes betartására szólította fel a lakosságot. Abban a cseh politikusok és szakértők egyetértenek, hogy a tavaszihoz hasonló teljes leállást nem bírna el a cseh gazdaság. Ahogy Milos Zeman államfő fogalmazott, „Csehország nem engedheti meg magának, hogy még egyszer leállítsa gazdaságát”. 

Abban, hogy ez a helyzet kialakult, nagy a felelőssége a korábbi egészségügyi miniszternek, Adam Vojtechnek, aki hibás intézkedései után szeptember közepén lemondásra kényszerült.

A miniszteren elsősorban azt kérték számon, hogy kapkodva hozott intézkedéseket, amelyek sokszor ellentmondtak egymásnak.

Megdőlt az eddigi rekord 

Ha így mennek tovább a dolgok, akkor elkerülhetetlen lesz a „totális bezárkózás.” Aki figyelemmel kíséri a tendenciákat, az pontosan tudja, hogy Csehország európai viszonylatban nagyon rosszul áll. Elég csak a mai adatokat megnézni:

rekordszámú, 14 969 új beteget regisztráltak a hatóságok.

A szám kiugróan magas: háromezerrel több az eddigi csúcsnál. Emlékezetes, már az is jelentős hír volt, amikor szeptember végén kilencezer új megbetegedést jelentettek. A mostani adat azonban valósággal sokkoló, és egyben azt is jelzi, nagyon nagy a baj Csehországban. 

A koronavírus-járvány miatt védőöltözetet visel a cseh választási bizottság egyik tagja, miközben egy szavazóurnát tart a kezében egy autós szavazóállomáson a szenátusi választás második fordulójában PrágábanForrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Szintén kedvezőtlen adat, hogy a 10,7 millió főt számláló országban jelenleg 124 ezer fertőzöttet tartanak számon, ami azt jelenti, hogy nagyjából minden századik ember fertőzött. A vírus okozta szövődményekben csak ezen a héten 253-an haltak meg, szerdán már 120-an. A vírus rendkívül gyorsan terjed az országban, aminek következtében a kórházban kezeltek száma látványosan emelkedett – számuk szerdán 4417-re nőtt. A legkevésbé sem biztató, hogy a mutató megnégyszereződött, akárcsak a súlyos, kórházi esetek száma, ami háromszorosára nőtt. Utóbbiba jelenleg 657 beteg sorolható az orvosok szerint.

Ötszáz koronavírus-fertőzött ellátására alkalmas tábori kórházat alakítanak ki katonák egy rendezvénycsarnokban Prága egyik elővárosában 2020. október 22-én. Csehországban gyorsan emelkedik a fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma is, ezért a kormány újabb óvintézkedéseket vezetett be, amelyek szinte megbénították az országot.Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Sokat mondó WHO-adatok

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt heti statisztikái szerint az átlagosnál jobban sújtja a járvány a cseheket. Az egymillió főre vetített összes fertőzött számában ugyanis csak Spanyolország, Luxemburg és Belgium produkál rosszabb számokat náluk.

Forrás: Origo

A táblázatban látottakhoz képest a helyzet tovább romlott. Bár vannak olyan országok – például az Origo által már korábban többször bemutatott Belgiumban és Spanyolország -, ahol a tavaszi védekezést is elrontották, így összességében rosszabb a helyzet, Csehország azonban az elmúlt heti adatok alapján erősen közelít hozzájuk.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában