Most már biztos: a németek továbbmennek az “atomerőműúton”

Ezt olvasta már?

Az energiaellátás biztonságának fenntartása érdekében az idei év vége helyett 2023 áprilisában zárják be a két utolsó atomerőművet Németországban – jelentették be hétfőn Berlinben.

Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter a villamosenergia-átviteli hálózatot üzemeltető vállalatok vezetőivel az úgynevezett ellátási terheléspróba eredményeiről tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy nagyon magas szintű az ellátásbiztonság, amit az is mutat, hogy Németország energiaexportőr.

Az utóbbi hónapok piaci és időjárási fejleményei alapján viszont nem lehet kizárni, hogy télen vészhelyzet keletkezik, ezért elővigyázatosságból a még működő három atomerőmű közül csak egyet állítanak le az év végén, és kettőt készenléti üzemmódban tartanak tavaszig.

Azonban 2023 áprilisában Németország végleg szakít a nukleáris energiára építő áramtermeléssel, új fűtőelemeket már nem rendelnek és a két utolsó erőművet is leállítják – mondta a Zöldek politikusa.

Aláhúzta, hogy Németország kitart az úgynevezett energiapolitikai fordulat mellett, vagyis felhagy az atomenergia használatával, mert a technológia vállalhatatlanul kockázatos, a radioaktív hulladék kezelése pedig több nemzedéket sújtó teher. Hozzátette: a franciaországi atomerőművek üzemeltetése körüli nehézségek is azt jelzik, hogy Németország “okosan döntött”.

Robert Habeck szólt a földgázellátási helyzetről is, kiemelve, hogy Moszkva folyamatosan “valótlanságokat” állít az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 vezeték műszaki állapotáról. Mint mondta, a szövetségi kormány tovább dolgozik az orosz földgázimport-függőség felszámolásán, és jól áll ezzel a munkával.

A villamosenergia-átviteli hálózat teljesítményét különböző szélsőséges helyzetekben – elméleti szinten – vizsgáló terheléspróba eredményei alapján az ország északnyugati részén, Alsó-Szászországban működő Emsland atomerőművet állítják le december 31-én. Készenléti üzemmódra két déli atomerőművet, a Baden-Württemberg tartományi Neckarwestheim 2 és a bajorországi Isar 2 atomerőművet állítják át.

Németországban a japán fukusimai atomerőmű 2011-es balesete után határozta el az akkori, Angela Merkel vezette kormány, hogy szakítanak a nukleáris energia használatával, vagyis bő tíz év alatt – 2022 végéig – leállítják mind a 17 atomerőművet.

Az atomenergia Európa energiaellátásában betöltött szerepéről szóló Aréna-interjú itt megtekinthető:

[embedded content]

Nyitókép: Micha Pawlitzki / Getty

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában