Miért nincs karanténban Orbán Viktor?

Ezt olvasta már?

A magyar miniszterelnök hétfőn találkozott Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház igazgatójával, akiről másnapra kiderült, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. Mindketten a Nemzeti Kulturális Tanács ülésén vettek részt, ahol sajtóinformációk szerint külön egyeztetésre is sor került kettőjük között. 

Vidnyánszky Attila értesülések szerint együtt ülésezett a kormányfővel a Nemzeti Kulturális Tanácsban.

Orbán Viktor azonban láthatóan zavartalanul végzi tovább a munkáját, pénteken reggel szokásos élő interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol elhangzott az is, szombaton részt vesz egy Budapest melletti református templom felszentelésén. 

Hiába igyekeztünk magunk is információt szerezni arról, tesztelték-e a miniszterelnököt azóta, Orbán sajtófőnöke, Havasi Bertalan egymondatos válaszából ez nem derül ki. 

A miniszterelnök a munkáját az aktuális járványügyi előírások betartásával folyamatosan végzi, programjai a vonatkozó egészségügyi, járványügyi szabályoknak megfelelően zajlanak

– így Havasi. 

Az egészségügyi adatok szenzitív információnak minősülnek, de egy kiemelt közszereplő esetében mégis érthető, hogy mindenkit érdekel Orbán Viktor állapota. A jelenlegi jogi helyzet szerint ha a miniszterelnök beteg, az valóban közérdekű információnak számít, az azonban, hogy letesztelték-e, nem kényszeríthető ki a Miniszterelnöki Sajtóirodából. 

Annak is igyekeztünk utánajárni, hogy a jelenlegi járványügyi protokoll szerint ilyenkor tényleg karanténba kellene-e vonulnia a miniszterelnöknek vagy bárki másnak. 

A legegyszerűbb megoldást választottuk, felhívtuk a kormányzati tájékoztató oldalon szereplő zöldszámot, ahol az érintett közszereplők neve nélkül felvázoltunk egy ahhoz hasonló szituációt, amelybe a két fél kerülhetett. 

Az információs vonal diszpécsere azt közölte velünk, hogy nem számítunk ilyen esetben kontaktszemélynek a jelenlegi protokoll szerint, csupán akkor, ha egy háztartásban élünk például a koronavírusos személlyel, tehát tartósan össze vagyunk zárva vele. Amennyiben nem tapasztaljuk magunkon a tüneteket, úgy tesztelésre sincs feltétlenül szükség, zavartalanul járhatunk-kelhetünk.

Jól van ez így? 

Felvetődhet ugyan bennünk a kérdés, helyesen jár-e el a miniszterelnök, ha ilyen esetben nem vonul karanténba, már csak azért is, hogy példát mutasson másoknak, ugyanakkor kötelezettsége valóban nincs a jelenlegi szabályok szerint. Ahogy másoknak sem. 

Az is jogos kérdés, hogy nem kellene-e tájékoztatni arról a nyilvánosságot, hogy végeztek-e tesztet Orbán Viktoron, miután bizonyíthatóan kapcsolatba került fertőzött személlyel a napokban, ugyanakkor törvényi kötelezettség itt sem áll fent. 

(Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök videókonferencián egyeztet a visegrádi partnerekkel [V4] és az Európai Tanács tagjaival a koronavírus-járvány kezeléséről a karmelita kolostorban 2020. október 29-én.)

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában