Mesébe illő módon került vissza a kislányhoz az elhagyott plüssmacija

Ezt olvasta már?

Egy év után került vissza egy kislányhoz a plüssmackója, amit egy montanai nemzeti parkban hagyott el. A mesébe illő történetben fontos szerepet játszott a szerencse mellett egy jószívű vadőr is, akinek a kabalája lett a Teddy nevű plüssjószág, miután megtalálta az elázott játékot a parkban.

Mesébe illő kalandok után került vissza az hatéves Naomi Pascal elhagyott játékmackója a gazdájához. Az AP cikke szerint a Teddy névre keresztelt plüssjószág volt az első ajándék, amit a kislány az őt 2016-ban örökbefogadó Pascal-házaspártól kapott.

A macit Naomi minden családi kirándulásra magával vitte, így Teddy megjárta már Horvátországot, Etiópiát, Ruandát és Görögországot is. 

A vadőr kabalája lett

Amikor a család tavaly októberben Montanába, a Glacier Nemzeti Parkba utazott, akkor Naomi természetesen ide is vitte magával a mackóját. Amíg az apuka, Ben Pascal egy barátjával túrázni ment, a kislányra a család egyik barátja, Terri Hayden vigyázott. A kirándulás végeztével már majdnem hazaértek bigforki otthonukba, amikor kiderült, hogy Teddy nincs meg. Mivel közben leesett a hó, ezért a nemzeti park magasabban fekvő részeit lezárták a kirándulók előtt, így

a család nem tudott visszamenni, hogy megkeressék a mackót.

Az elhagyott macit azonban a szezonvégi munkálatok közben megtalálta Tom Mazzarisi vadőr, aki valahogy megérezte, hogy nem szabad kidobnia a kissé elázott játékot. A férfi berakta Teddyt az autójába, és egy idő után egyfajta kabalaként tekintett a szélvédő mögött üldögélő macira. A plüssálllat itt töltötte a telet, a tavaszt és a nyarat is.

Eközben a család sem akart beletörődni Teddy elvesztésébe. Ben Pascal júniusban egy felhívást is közzétett a Facebookon, amelyben azt írta, hogy Teddy már nagyon sok mérföldet megtett, de még annyi kaland várna rá. A posztjára többen is írták, hogy szívesen felajánlanak egy másik macit a kislánynak, de Teddy nem került elő.

Terri Haydent is furdalta a lelkiismerete, hogy Teddy pont akkor tűnt el, amikor ő vigyázott a gyerekekre, ezért idén szeptemberben visszatért az unokahúgával a nemzeti parkba, hátha sikerül megtalálni a medvét.

– Hívő ember vagyok. Aznap reggel azt mondtam: Rendben Uram, ha ez a medve itt van valahol, akkor add, hogy az utamba akadjon és hazavihessem Naominak! – emlékezett vissza Terri a lapnak.

Egy jelvénnyel tért haza a maci

Úgy tűnik a nő imái meghallgatásra találtak, ugyanis amikor éppen visszafordultak egy úton, amit a medvék miatt lezártak a vadőrök, akkor

meglátta Teddyt Mazzarisi közelben parkoló autójának szélvédője mögött.Terri gyorsan lefényképezte a macit, elküldte Bennek, aki hamarosan megerősítette, hogy ez a lánya elveszett játéka. Terri ezután odamenet a helyszínen lévő vadőrökhöz és elmesélte nekik Teddy eltűnésének történetét.

Bár Mazzarisi aznap pont nem dolgozott, a vadőrök később elküldték Teddy a kislánynak – egy parkőr jelvénnyel és sapkával együtt.

Terri ezután vett egy másik plüssmackót Mazzarisinek, amit a férfi Clovernek nevezett el, és jövő tavasztól már ez a mackó üldögél majd a vadőr autójában.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img