Meredeken csökken az új koronavírusos esetek száma a briteknél

Ezt olvasta már?

Az év eleji tetőzés óta nem mért ütemben javulnak a nagy-britanniai koronavírus-járvány visszavonulásáról tanúskodó legújabb adatok. A szigetországban az első és a második, koronavírus ellen beadott dózisok száma 22 millió közelében jár.

A brit egészségügyi minisztérium ismertetése szerint a csütörtök este zárult egy hétben országszerte 46 796 koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, 24 524-gyel, 34,4 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

A csökkenés ütemét mutatja, hogy az év elején voltak időszakok, amikor naponta szűrtek ki 60 ezernél több, esetenként 70 ezerhez közeli számú új koronavírus-fertőzést Nagy-Britanniában. A kimutatott új fertőzések heti száma azzal együtt is meredeken csökkent, hogy az elmúlt héten 10,5 százalékkal több koronavírus-szűrést végeztek, mint az előző héten.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 6573 új koronavírus-fertőzést szűrtek ki országszerte, ez a január első felére jellemző, tesztekkel igazolt napi fertőződési számok tizede.

Ez volt a tizedik olyan nap egymás után, amikor tízezernél kevesebb új koronavírus-fertőzést mutattak ki Nagy-Britanniában.Az elmúlt egy hétben 6557 embert kellett kórházba szállítani a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegséggel, 2680-nal, 29 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapítása utáni 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – a csütörtökön zárult egy hétben 1783 páciens haláláról érkezett jelentés. Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta halálozások heti száma 901-gyel, 33,6 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

IllusztrációForrás: AFP/Michal Cizek

A nagy-britanniai koronavírus-járvány mostani harmadik hullámának januári tetőzése idején nem egyszer naponta érkezett jelentés 1800-hoz közeli számú halálesetről. Az egészségügyi minisztérium csütörtök esti beszámolója szerint az utóbbi 24 órában 242 páciens halt meg Covid-19 betegségben.

A brit kormány a járványhelyzet folyamatos javulásának hatására már a múlt héten egy szinttel alacsonyabbra csökkentette az addigi legmagasabb, ötös fokozatról a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget.A szaktárca csütörtöki ismertetése szerint mindeközben megközelítette a 21 milliót a koronavírus ellen beadott első oltási dózisok száma Nagy-Britanniában. Az új adatsorból kitűnik, hogy az utóbbi egy hétben csaknem 2,3 millióan részesültek a vakcinában.

A részletes adatok szerint a december 8-án kezdődött oltási kampány első napja óta eddig 20 982 571-en kapták meg a koronavírus elleni oltás első dózisát, a második adagot 963 862 embernek adták be, vagyis az első és a második beadott dózisok száma 22 millió közvetlen közelében jár.

A brit kormány új célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 53 millió ember – megkapja a koronavírus elleni oltást.

Az eredeti oltási menetrend ezt a célt szeptemberre tűzte ki, de Boris Johnson brit miniszterelnök nemrégiben bejelentette: az oltási kampány eddigi lendülete alapján, és az ütem még további gyorsításának szándékától vezérelve a brit kormány a céldátumot július végére előrehozta.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img