Menczer Tamás: A vajdasági magyarok tömegesen igénylik a kínai vakcinát

Ezt olvasta már?

A vajdasági magyarok tömegesen igénylik a kínai vakcinát – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán, miután a szerbiai vakcináció tapasztalatairól Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével egyeztetett.

A két politikus telefonbeszélgetéséről készült videón Pásztor István arról beszélt, kiválóan érzi magát azután, hogy beoltatta magát a kínai vakcinával.

Semmi rosszat nem tapasztaltam – mondta.

A VMSZ elnöke hangsúlyozta: azért választotta a kínai védőoltást, mert meggyőződése, hogy körültekintően jártak el azok, akik a vakcina engedélyezéséről döntöttek. Mintegy 350 ezer ember kapta meg eddig a kínai vakcinát Szerbiában – mondta a határon túli magyar politikus, hozzátéve: nem tud olyan negatív tapasztalatról, ami “kételyt emelne” a kínai oltóanyaggal szemben.

Pásztor István közölte azt is, hogy a vajdasági magyarok körében “nagyon sokan kérik és várják” a kínai vakcinát.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img