Megvan az ítélet a Kuciak-gyilkosság perében

Ezt olvasta már?

A Kuciak-gyilkosság ügyében zajló bazini Specializált Büntetőbíróság ítélete szerint Marian Kočner és Alena Zsuzsová nem bűnös – olvasható a Bumm.sk felvidéki magyar portálon, a Denník N-re hivatkozva.

A bíróság szerint bár a gyilkosság megtörtént, a két gyanúsított nem volt ennek részese minden kétséget kizáróan.

A tárgyalóteremből Kuciakék és Zlatica Kušnírová lesújtva távoztak, amint meghallották az ítéletet.

Az ítélethirdetéskor még azt is bejelentették, hogy a gútai Szabó Tamás viszont részese volt az akciónak – társtettesként -, őt 25 évre el is ítélték. Az ő büntetésének szigorát az is magyarázza, hogy a 2016-os gútai Molnár Péter-gyilkosság elkövetésében is részt vett (az áldozat 70 ezer eurót tartott otthon, ezért kellett meghalnia). Az ítélet szerint Szabó Miroslav Marčekkel közösen, Andruskó Zoltán kérésére követte el a gyilkosságot – derül ki az Új Szó tudósításából. Szabónak további 140 ezer euró kártérítést kell fizetnie a Kuciak családnak, valamint 40 ezer eurót Molnár Péter családjának.

A Kočnerral kapcsolatos ítélet indoklásából kiderült, hogy 5000 eurós büntetést amiatt kap, mert nem jelentette be az otthonában tárolt lőszereket – ezért is kaphatott volna 1-től 5 évig tartó börtönbüntetést, amit így szintén megúszott. A bíróság egyébként enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a töltényekkel kapcsolatban beismerő vallomást tett.

A Denník N úgy tudja, a döntést hozó háromfős bírói testület nem volt egységes az ítélet meghozatalakor, egyikük, épp az elnök a szabadon bocsátás ellen volt, de ez kevésnek bizonyult az elítélésükhöz.

A tárgyalást – mint a Paraméter.sk tudósítása megjegyzi – egyébként óriási nemzetközi médiaérdeklődés övezte, azon személyesen csak Kočner volt jelen, a másik két vádlott távolléttel követhette az ítélethirdetést.

A komáromi Alena Zsuzsova viszont újra őrizetbe kerülhet, miután egy ügyvéd és egy ügyész elleni merénylet előkészítésében részt vehetett, mindkét ügyben gyanúsítottként szerepel.

A döntés nem jogerős, a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik az ügy, amelynek mostani ítélete Szlovákia államfőjét is sokkolta.

Verdikt súdu ma šokoval a potrebujem porozumieť jeho odôvodneniu. Rešpektujem ho, ale očakávam, že hľadanie… Közzétette: Zuzana Čaputová2020. szeptember 3., csütörtök

A gyilkosság

Szlovákia történetének első újságíró-gyilkossága óriási felháborodást és hetekig tartó utcai megmozdulásokat váltott ki, végül Robert Fico miniszterelnök és több kormánytag lemondásra kényszerült.

Ján Kuciák az Aktuality.sk oknyomozó hírportál újságírójaként számos leleplező riportot írt. Halála előtt épp az olasz maffia és a pozsonyi kormány közötti kapcsolatokat próbálta feltárni. A fiatal oknyomozó újságírót és jegyesét nagymácsédi otthonukban, 2018. február 21-én ölték meg.

Nyitókép: Jakub Gavlák

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában