Megúszta a börtönt egy pedofil tanár, aki tizenéves lányok fenekét fotózta vizsga alatt

Ezt olvasta már?

A 48 éves Stuart Norris 25 éve taniított matematikát egy Leicestershire-i iskolában, amikor az egyik vizsgán néhány tanuló döbbenten vette észre, hogy titokban a 14-15 éves diáklányok szoknyáit, illetve fenekét fotózgatja. A diákok azonnal értesítették a többi tanárt, a perverz oktató azonban megúszta egy felfüggesztett börtönnel.

Bár korábban mindent tagadott, később Norris változtatott a vallomásán, és beismerte, hogy két esetben leskelődött kiskorú lányok után, emellett két gyerepornó tartalmú felvétele is volt.

A férfi házas, azonban egy ideje megromlott a viszony közte és a felesége között, és az iskola egyik alkalmazottjával is volt viszonya.

Az egyik lány észrevette, hogy miközben a hallgatók közeledtek felé, titkoban telefonnal videózta őket hátulról. Öt lányhoz feltűnően oda is fordult, annak ellenére, hogy semmiben nem kérték a segítségét”

– mondta Steven Taylor ügyész.

A kép illusztrációForrás: Shutterstock

Aznap az igazgató és az igazgatóhelyettes behívták őt egy beszélgetésre, melynek során azt kérték tőle, hogy mutassa meg a telefonját. Ő azonban ezt megtagadta, arra hivatkozva, hogy személyes képeket tartalmaz arról a kolléganőjéről, akivel viszonya volt.

A terhelő bizonyítékokat ezután gondosan törölte a videójáról, és tagadta, hogy bármi törvénytelen dolgot tett volna, ám két videóból származó screenshot benne maradt, amelyen világosan látható, hogy legalább két lány szoknyája környékét örökítette meg.

A Leicestershire-i rendőrség technológiai szakértői is szereztek néhány felvételt, amelyek bizonyítékul szolgáltak a 2021 júniusi vizsgán történtekre.

Ezek a felvételen 2017-ből származtak, és egy lány volt rajta, aki a rövid szoknyás iskolai egyenruháját viselte, miközben keresztbe tett lábbal ült az asztalánál.

Bár ez a felvétel nem tűnt egyértelműen illegálisnak, a hétfői tárgyaláson azonban a bíró figyelmeztető jellegűnek találta őket.

Képünk illusztrációForrás: Shutterstock

Norris ügyvédje, Zaheer Afzal elmondta, védence büntetett előéletű, és nagyon sajnálja és szégyelli a legutóbbi vizsgán történteket.

A bíró szerint azonban a bűncselekmények előre megfontoltak voltak, ami súlyosbító tényezőt jelent.

Norrist 10 hónap, 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és 5 évre szóló szexuális kármegelőzési végzést szabtak ki vele szemben. Emellett 700 dollár bűnügyi költségeket és 156 dollár áldozati pótdíjat kell fizetnie – írja a DailyStar.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában