Array

Meglepetés-időmérő: George Russell a pole-ban a Hungaroringen! – Index.hu

Ezt olvasta már?

A pénteki szabadedzések után úgy tűnt, hogy a Ferrari készült fel a legjobban a 37. Magyar Nagydíj időmérő edzésére, míg fő riválisuk, a Red Bull bevallottan küszködött a mogyoródi pályán. A McLarennél is volt ok az örömre, hiszen Lando Norris délután a második, Daniel Ricciardo pedig az ötödik helyen zárt, a brit versenyző fohászkodott is, hogy ússza meg a mezőny szárazon a szombati napot, tapasztalva csapata remeklését a magyar kánikulában.

Azonban az égiek nem hallgatták meg Norris könyörgését, és kicsivel dél után az előrejelzéseknek megfelelően leszakadt az ég a Hungaroringen. Szerencsénk volt, ugyanis pont felértünk a médiának fenntartott, a médiaközponttól mintegy 500 méterre lévő parkolóból – de ahogy fedél lett a fejünk felett, elkezdett zuhogni az eső.

Félő volt, hogy az időmérő előtti harmadik szabadedzést egy az egyben törlik az időjárás miatt, ám végül mégis megkezdődhetett az utolsó tréning, természetesen minden versenyző a kék oldalfalú extrém esőgumit használta. Leclerc azonban így is arra panaszkodott, hogy az autója könnyedén felúszik a vízen. Nem sokkal később az intermediate abroncsokon vitézkedő, a 41. születésnapját pénteken ünneplő Fernando Alonsóval közölte a csapat, hogy hamarosan még erősebb eső érkezik, erre azonban nem került sor, a körülmények lassan, de javultak.

Tíz perccel a leintés előtt végre a nap is kisütött, elkezdhetett gyorsabban száradni a pálya. Amikor azt gondoltuk, hogy megúsztuk autótörés nélkül a kora délutánt, Vettel a falba tette az Aston Martint. Piros zászlóval meg is szakították az edzést, de öt percre még kiengedték a mezőnyt, és milyen jó döntés volt. Előbb Verstappent letaszította az élről Leclerc, majd jött a két Williams, Albon ugyan még csak második lett, ám Nicholas Latifi 1.41.480-nal nagy meglepetésre megnyerte a harmadik szabadedzést, micsoda meglepetés! A két Williams lubickolt a nedves körülmények között.

Q1

Lehet, hogy Norris fohásza mégis célt ért, ugyanis a kvalifikáció száraz körülmények között kezdődött. Ettől függetlenül lógott az eső lába, hatalmas felhők telepedtek meg a mogyoródi dombok között, de még száraz pályán kezdhetett körözni a mezőny. 

Verstappen adta az alaphangot, aki 1.19.020-as idővel vezetett, bő hét tizedet adva az ezen a hétvégén eddig szenvedő Mercedeseknek. Norris a McLarennel bejött a címvédő mögé két tizedes hátránnyal, míg Verstappen tovább javított az élen. Hosszas várakozás után jöttek a Ferrarik is, Leclerc a harmadik, Sainz pedig a második helyre futott be az első mért körével. A Q2-be végül Cunodának, Albonnak, Vettelnek, Gaslynak és a harmadik szabadedzést nagy meglepetésre megnyerő Latifinak nem sikerült bejutnia, de a Williams erejét jelzi, hogy a kanadai futotta a legjobb első szektort a teljes mezőnyben. A végén még a két Mercedes is kimutatta a foga fehérjét, és 1-2-ben, Hamilton-Russell sorrendben végeztek a Q1-ben.

Q2

Feltekerték a motorokat a Ferrarinál is, Leclerc egy ideig vezetett, majd jött Norris, aki 1.18.121-gyel az élre állt, de Verstappen 1.17.703-as köre nagyon erős volt, bő négy tizedes előnye volt a címvédőnek, de ő már új gumikkal futotta ezt a körét. Leclerc a következő kísérleténél 65 ezredre megközelítette riválisát, és besorolt a második helyre, Sainz pedig a negyedikre. Pérez a másik Red Bull-lal újabb gyenge napot fogott ki, küzdenie kellett a Q3-ért, de végül a mexikói kiesett, akárcsak Küan-ju, Magnussen, Stroll és Schumacher.

Q3

Jöhettek a leggyorsabb körök a magyar pole-pozícióért. Sainz remek körön volt, és 1.17.505-tel az élre állt, Leclerc-nek majdnem fél másodpercet adott, még Russell is megelőzte a monacóit, míg Verstappen felejthető kört teljesített, már az első szektorban nagyot hibázott a holland. Az egyszeres futamgyőztes Sainz a Brit Nagydíj után ismét potenciális pole-esélyessé lépett elő. Össze kellett szednie magát Leclerc-nek és Verstappennek egyaránt. A holland viszont rádión jelezte, hogy nincs erő az autóban. Nem voltak jók az előjelek… Az utolsó körök kezdődtek, Sainz brutális első szektort futott, Leclerc is kapaszkodott, de 62 ezreddel kikapott csapattársától, aki 1.17.421-re javítani is tudott, de a slusszpoén Russellé volt, aki 1.17.377-tel elhozta a pole-t, elképesztő meglepetést okozva! Verstappen problémái nem oldódtak meg, és csak a 10. helyen zárt. Elképesztő időmérő edzés volt!

Az Egyforma tippje: a Ferrari ezúttal nálunk a toronymagas esélyese a versenynek, ugyanis egy körön és versenytávon is előnyben voltak a Red Bullhoz képest. Izgalmas csata várható a dobogóért, amennyiben az élmenők hibáznak, vagy technikai hiba sújtja őket, ugyanis a Mercedes és a McLaren várja a lepattanót, bár kettejük közül nehéz megtippelni, ki az erősebb, Norrisban viszont benne van a meglepetés lehetősége. Mindenképpen érdemes lesz nézni a 37. Magyar Nagydíjat.

A Magyar Nagydíj vasárnap 15.00-kor rajtol!

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: George Russell a szombati időmérőn. Fotó:  Lisa Leutner / Reuters)

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában