Magyarország mindent elkövet a Donyec-medencei válság rendezéséért

Ezt olvasta már?

Az Európa Tanács (ET) soros elnökségét betöltő Magyarország mindent elkövet azért, hogy a Donyec-medencei fegyveres konfliktus mihamarabb békésen megoldódjon – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kelet-ukrajnai front mentén lévő Sztanicja Luhanszkában, ahol ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával közösen tettek látogatást.

“Rendkívül szomorúnak tartom, hogy Európában a 21. században is még mindig vannak háborús konfliktusok. A Sztanicja Luhanszka-i átkelőhely egészen biztosan Európa legszomorúbb, leglehangolóbb pontjai közé tartozik. Mi az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnökeként mindent elkövetünk azért, hogy segítsük ennek a konfliktusnak a békés és minél gyorsabb megoldását, és igyekszünk a magunk eszközeivel hozzájárulni a minszki megállapodások teljesüléséhez” – hangoztatta a magyar diplomácia vezetője.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j5) a kelet-ukrajnai front mentén lévő Sztanicja Luhanszkában, ahol ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával közösen tettek látogatást 2021. július 22-énForrás: MTI/Kkm Sajtó

Kiemelte, hogy addig is, amíg a konfliktus nem rendeződik, Magyarország igyekszik humanitárius segítséget nyújtani a térségnek. Elmondta, hogy magyar költségvetési forrásból újították fel a Sztanicja Luhanszka-i rendelőintézetet, amelynek orvosi műszereket is adományoztak. Kiemelte, hogy a rendelőintézet mintegy tízezer környékbeli lakó orvosi ellátását biztosítja.

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői missziójának 21 magyar tagja van. “Ezt a részvételünket és hozzájárulásunkat is fenntartjuk, továbbá az Európa Tanács ukrajnai akcióprogramjához 140 ezer eurós támogatást biztosítottunk” – tette hozzá Szijjártó Péter.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy a hétköznapi emberek életét megszomorító háborús helyzet mihamarabb megoldódik.

Dmitro Kuleba emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és ő maga is amellett van, hogy az Ukrajnába érkező magas szintű vendégek a saját szemükkel, a helyszínen kapjanak képet arról, milyen erőfeszítéseket tesz az ukrán vezetés a térség védelmére és a helyreállításokra, miként támogatja az itt élőket.

“Magyarország támogatja Ukrajna területi épségét, jelentős létszámmal van jelen az EBESZ ukrajnai megfigyelői missziójában is, Ukrajna pedig hálás ezért a támogatásért” jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a mostanihoz hasonló látogatásoknak köszönhetően tudja Kijev a Donyec-medencei és a krími ideiglenesen megszállt területek kérdését magas szinten napirenden tartani. “Ez segít nekünk abban is, hogy mozgósítsuk a nemzetközi közvéleményt a megszállt területek felszabadításának és a frontvonal mindkét oldalán lakók életkörülményeinek támogatása mellett” – tette hozzá az ukrán külügyminiszter.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img