Lemondott a kormányfő Olaszországban

Ezt olvasta már?

Bejelentette lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtök este miután az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt kivonult a kormány energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról.

“Még az este benyújtom lemondásomat a köztársasági elnöknek” – közölte Draghi a kabinettel. Lépését a kormánykoalíció megszűnésével indokolta.

Az olasz államfő elutasította Mario Draghi lemondását

Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök csütörtökön este elutasította Mario Draghi olasz miniszterelnök nem sokkal korábban benyújtott lemondását.

Az államfői hivatal közleménye szerint Mattarella egyben felkérte a kormányfőt, hogy forduljon a parlamenthez és mérje fel a politikai erőviszonyokat.

A dpa német hírügynökség szerint Mattarella döntése, hogy elutasítja a kormányfő lemondását, lényegében azt jelenti, hogy megbízta Draghit, hogy próbáljon meg új koalíciót tető alá hozni, amelynek minden valószínűség szerint már nem lesz tagja az Öt Csillag Mozgalom (M5S) eddigi kormánypárt.

Ugyanakkor Draghi korábban azt hangoztatta, hogy nem akar második mandátumot vállalni, s a többi koalíciós partner is már előzetesen jelezte, hogy előrehozott választásokat akarnak, ha az M5S nem támogatja többé a kormányt.

Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában