Külpolitikai fordulat várható az Egyesült Államokban

Ezt olvasta már?

Joe Biden megválasztásával régi-új helyzet alakul ki Washingtonban: távoznak azok a diplomaták és biztonságpolitikusok, akik Donald Trump alapüzenetére támaszkodva az Egyesült Államok szűken vett, racionális érdekeit helyezték előtérbe, és visszatér a Barack Obama és Bill Clinton idejéből jól ismert ideológiaalapú külpolitika. Mire számítson a világ, térségünk és Magyarország?

Joe Biden eddigi kinevezéseiből bizonyos következtetéseket le lehet vonni arra vonatkozóan, hogy milyen lesz az USA külpolitikai iránya az elkövetkező négy évben. Bár etnikai, faji, nemi és a szexuális orientáció terén a megválasztott elnök igyekezett Amerika minden identitáscsoportját felvonultatni az adminisztrációjában, világnézeti tekintetben, már korántsem jellemző a sokszínűség.  Biden minden jelöltje a liberális globalizmus elkötelezett híve.

Az elnök külpolitikáját elsősorban két emberre támaszkodva fogja kialakítani: ezek Jacob (Jake) Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó és Antony (Tony) Blinken külügyminiszter. Sullivan korábban Barack Obama adminisztrációjának tagja volt, valamint Hillary Clinton kabinetfőnök-helyetteseként tevékenykedett a külügyminisztériumban. Igen fontos szerepet játszott az amerikai külpolitika alakításában, különös tekintettel a líbiai háborúra, mely kapcsán aktívabb amerikai szerepvállalást sürgetett.

Tony Blinken 1994 óta dolgozik Washingtonban, Bill Clinton és Barack Obama idején is fontos tisztségeket töltött be. Ez idő alatt nem volt olyan amerikai katonai beavatkozás, amit ne támogatott volna. A szíriai háborúval kapcsolatos amerikai politika kidolgozásában igen jelentős szerepet vállalt, lényegében ő volt az Obama-féle politika arca. Később elismerte a nyilvánvalót: ez a politika megbukott, azonban a kudarc okaként egészen abszurd módon azt jelölte meg, hogy az USA nem volt elég agresszív, és kevésbé avatkozott bele a vallási alapú szíriai polgárháborúba, mint szükséges lett volna.
Joe Biden, Jake Sullivan és Tony Blinken személyét, karrierjét és írásait ismerve már középtávon fel kell készülni egy újabb amerikai katonai kalandra. Az új adminisztráció energiáit jövőre még le fogja kötni a koronavírus-járvány, azonban 2022 tavaszától már van realitása egy háborúnak. A legvalószínűbb célpont Venezuela és Irán lehetnek.  Nemcsak azért, mert ezek az országok látványosan fittyet hánynak az USA világban betöltött vezető szerepére, és ezért alkalmasak arra, hogy liberális globalisták példát statuáljanak rajtuk, de azért is, mert belpolitikai szempontból is kiváló célpontnak számítanak: mindkét ország rezsimjével szemben mély ellenérzést táplál mind a republikánus, mind a demokrata politikai tábor, így alkalmas ellenséget jelenthetnek, amely ellenében, ha átmenetileg is, de megteremthető a nemzeti egység. Erre az USA belső válságát nézve nagy szüksége lesz Biden csapatának. 

Legyen szó akár Iránról, akár Venezueláról, az amerikai beavatkozás katasztrofális következményekkel járhat mind a célpont, mind maga az Egyesült Államok és az érintett régiók egésze számára. Ezt persze Biden csapatának tudnia kell, azonban teljes eddigi pályafutásuk arra utal, hogy mindez nem fogja őket visszatartani. A liberális globalizmus első hittétele a demokráciaexport, és Irán és Venezuela már nagyon hosszú ideje áll ellen minden olyan kísérletnek, mely a helyi rezsimek puhább módszerekkel történő megdöntését célozzák. 

A Biden vezette adminisztráció természetesen nem csak a háborút fogja eszközként használni a liberális „hittérítésre”. Biden egyik kampányígérete volt ugyanis egy „Demokrácia-csúcs” megtartása, melynek keretében számon kérnék az amerikai szövetségi rendszerekbe tartozó országokon a liberális globalizmus „elveit” és „értékeit”.

Joe BidenForrás: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

Könnyen elképzelhető azonban, hogy az USA olyan kiemelt fontosságú partnerei, mint Törökország és India nyilvánosan kérnék ki maguknak a kioktatásukra irányuló kísérletet. Szaúd-Arábiáról már ne is beszéljünk. Mindez – az eredeti szándékkal szemben – nem erősítené az amerikai szövetségi rendszereket, hanem éppen gyengítené azokat és az USA vezető szerepét. Vagy azért, mert egyes szövetségesek nyíltan fordulnak szembe az Egyesült Államok iránymutatásával, vagy pedig azért, mert csupán a fenyegetéseknek engedve, igen vonakodva játszanák el a nekik rendelt szerepet.

Világos az is, hogy hazánk számára sem jó az az amerikai politika, ami kirajzolódni látszik. Mivel Magyarország határozottan elutasítja a progresszív liberalizmus olyan vadhajtásait, mint a genderideológia, a Black Lives Matter-mozgalom és az identitáspolitika, így minimum kommunikációs szinten hazánk is a célkeresztbe kerülhet, akár önmagában, akár a többi visegrádi országgal együtt. Nem véletlen az sem, hogy a magyar ellenzék nagy lelkesedéssel fogadta Biden megválasztásnak a hírét, és örömünnep tört ki, amikor a félig magyar származású, liberális, Tony Blinken jelöléséről értesült a hazai baloldali közvélemény.

A kitörő ujjongás azonban elhamarkodottnak tűnik. Jellemző a magyar baloldalra, hogy a külföldben amolyan „deus ex machinát” lássanak, mely minden gondjukat megoldja és kézihintóban emeli őket a hatalomba. Hogy ez mennyire nincs így, azt a nemrég magyar sikerrel zárult brüsszeli vita is bizonyítja. Magyarország a nyugati szövetségi rendszer értékes eleme, egy geopolitikailag kiemelt fontosságú térségben. Nem valószínű, hogy egy Biden-kormányzat vállalná annak kockázatát, hogy a magyar nép ellenében, egy súlyos válságot kirobbantva, kívülről segítsék hatalomra Gyurcsányékat. Akárhogyan is lesz, egy biztos: az Orbán-kormány törekedni fog arra, hogy a két ország közötti jó munkakapcsolat megmaradjon. 

A várhatóan kiújuló orosz-amerikai hidegháború egy másik olyan veszélyforrás, ami térségünket fenyegeti, ugyanis minden jel arra utal, hogy a két atomhatalom viszonya tovább fog mérgesedni. A két ország a világ több pontján néz farkasszemet egymással, elég csak arra gondolnunk, hogy Ukrajnában az amerikaiak keverik a kártyát, de Venezuela légterét orosz katonák védik orosz rakétákkal. Ezzel együtt a legrosszabbtól – egy totális háborútól – nem kell tartanunk, mivel mindkét félnek sok évtizedes gyakorlata van annak elkerülésében. Lokalizált konfliktusokra és hibrid hadviselésre viszont világszerte számítani kell, és mindez fokozhatja a feszültséget a térségünkben is.

Az elmúlt 30 év tanulságait ismerve összességében nehéz nem pesszimizmussal tekinteni arra, amit Joe Biden úgy hív: „visszatérés a hagyományos amerikai külpolitikához.” Persze világos, hogy a liberális, beavatkozáspárti külpolitika végső soron az Egyesült Államok számára is káros, mert hatalmas pénzeket emészt fel, számos amerikai katona életébe kerül, és folyamatosan ront az USA nemzetközi megítélésén. Ennek megfelelően népszerűtlen is, amit idővel remélhetőleg a washingtoni elit is meg fog érteni. De sajnos ez a felismerés még a jövő zenéje, és addig nem marad más a világ számára, minthogy felkészüljön egy feszültségekkel terhes, nehéz négy évre.

Szerző: Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ elemzője

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img