Koronavírus – újabb robbanás Romániában

Ezt olvasta már?

A szerdai növekmény több mint 40 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Romániában másfél hónapos egyenletes terjedés után múlt héten kezdett ismét gyorsulni a járvány, ennek következtében most már a napi 1250 új eset számít átlagosnak.

Az utóbbi 24 órában az elmúlt két hét átlagánál csaknem 25 százalékkal több, 47 koronavírusos beteg – köztük két huszonéves fiatal – halt meg, így a járvány áldozatainak száma elérte a 4550-et.

A járvány kezdete óta több mint 116 ezer embernél mutatták ki a fertőzést.

Két nap csökkenés után szerdán több mint 300-zal emelkedett

és meghaladta a 18 300-at az ismert aktív esetek száma. Közülük az előző napinál 51-gyel kevesebben, 7061-en vannak kórházban, az intenzív terápiára szoruló súlyos esetek száma pedig továbbra is az 500-at közelíti.

A napi esetszámok közti jelentős eltérések közepette a hatóságok mind a járvány megfékezésének, mind pedig elszabadulásának forgatókönyvét lehetségesnek tartják. Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerint a pozitív forgatókönyv szerint, ami az óvintézkedések fegyelmezett betartásán alapul, október közepétől a napi esetszámok csökkenése remélhető. A tárcavezető azonban azt sem tartja kizártnak, hogy a hatóságok újabb karanténintézkedések meghozatalára kényszerülnek, ha a megbetegedések üteme meghaladja az egészségügyi rendszer befogadóképességét.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/AP/Vadim Ghirda

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában