Klímakísérlet járja be fél Európát

Ezt olvasta már?

A világ városai a globális energiafogyasztás több mint 65 százalékáért, a szén-dioxid-kibocsátás több mint 70 százalékáért felelősek. Ezért az Európai Unió azt a cél tűzte ki, hogy legyenek olyan kísérleti és innovációs ökoszisztémákként működő városok, melyek segíthetik a többi várost a klímasemlegesség eléréséhez szükséges átállásban 2050-ig – közölték.

A száz kiválasztott településnek klímasemleges városra vonatkozó terveket kell kidolgozniuk és ezekhez kapcsolódó megállapodásokat kell kötniük. Ezeknek magukban kell foglalniuk egyebek mellett az energiára, az épületek szigetelésére, a hulladékgazdálkodásra és a közlekedés területére kiterjedő, klímasemlegességre vonatkozó átfogó és beruházási terveket. A folyamatba be kell vonniuk a lakosságot, a kutatási szervezeteket és a magánszektort is – írták.

A programban részt vevő száz uniós városban az EU lakosságának 12 százaléka lakik.

Az uniós program a 2022-23-as időszakban 360 millió euró (mintegy 133 milliárd forint) keretösszeggel rendelkezik – tették hozzá. A kísérleti programban érintett települések esetében 2030-ra szeretnék megvalósítani a program célkitűzéseit.

Nyitókép: Unsplash.com

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában