Az Egyesült Államok bejelentette, hogy egy katonai segélycsomag részeként Patriot légvédelmi rendszert ad át Ukrajnának és kiképzi a rendszer működtetését végző személyzetet. De mi is maga a Patriot?
A Patriot az egyik legfejlettebb amerikai légvédelmi rendszer, egy rakétaelhárító rakéta, ami alkalmas repülőgépek, valamint ballisztikus és cirkáló rakéták semlegesítésére egyaránt. A Patriot egy nagy teljesítményű radarból, vezérlőállomásból, áramfejlesztőből, kilövőállomásokból és egyéb segédjárművekből álló mobil rendszer, amelynek egységeit teherautókra telepítették. Radarjának hatótávolsága több mint 150 km. Indítókontéreében 16 rakétának van hely.
A 80-as évek óta folyamatosan modernizált rendszer jelenleg annyira korszerű elektronikát használ, amivel a rakéta a célt mindig telitalálattal éri el, így feleslegessé vált a robbanótöltet, a cél megsemmisítése kizárólag a rakéta mozgási energiájával történik.
A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (Center for Strategic and International Studies) szerint egy újonnan gyártott egyetlen Patriot rendszer 1,1 milliárd dollárba kerül. Noha a Patriot képes lelőni azokat a „kamikaze” drónokat is, amelyeket Oroszország gyakran használt a kritikus infrastruktúrák eltalálására, katonai szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ez rendkívül költséges módszer lenne a több ezer dollárba kerülő drónok megsemmisítésére.
A személyzet kiképzése és a rendszer telepítése miatt valószínűleg több hónapnak kell eltelnie, mire a Patriot bevethető az ukrán csatatéren.