Kilenc nőt bedrogoztak egy német kormánypárti bulin

Ezt olvasta már?

Példátlan eset történt Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikai partiján, ahol a több nő is öntudatlan állapotba került, vélhetően az italába csempészett kábítószer miatt. Az ügyben a rendőrök súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomoznak – írta meg a Blikk.

A berlini rendőrség közölte, hogy a rendőrök nyomozást indítottak, miután egy 21 éves nő feljelentést tett „egy politikai párt nyári partiját” követően – írta meg a Blikk.hu az AFP és a luxemburgi RTL nyomán.

A feljelentésről szóló híradás szerint több nőnek – a híradások szerint kilencnek – adtak partidrogot egy meghívásos rendezvényen, amelyen Scholz kancellár és parlamenti képviselők vettek részt – közölte szombaton a Szociáldemokrata Párt (SPD), miután a Tagesspiegel című berlini lap megszellőztette az esetet.

Egyelőre kilenc esetről tudnak, de nem kizárt, hogy több is nyilvánosságra kerül majd – nyilatkozta az SPD hivatalosan. A Tagesspiegel birtokába került SPD-s belső levelezéséből az derül ki, hogy a partin több nő is teljesen kába állapotba került – nagy valószínűséggel az italába csempészett drog miatt, ami nálunk leginkább gina vagy GHB hatásához hasonlítható.

Az SPD hagyományos nyári mulatságán a parlamenti szünet előtt a kancellárral és a képviselőkkel együtt mintegy 1000 ember vett részt.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában