Kifizették a vételár 95 százalékát, mégis be kellett törniük a saját lakásukba

Ezt olvasta már?

Hiába fizette ki egy pár a Nagytarcsán kiszemelt otthonuk vételárát, a kivitelező cég további összegeket követelt tőlük. Az építkezésénél más furcsaságok is voltak: az engedélyezett három lakás helyett például négy épült, de a lakhatási engedélyt így is megkapta. A párnak végül be kellett törnie a saját lakásába.

Hosszú pereskedésre számíthat az a házaspár, akik a Nagytarcsán vásárolt lakásuk kapcsán keveredtek vitába a kivitelezővel – írja a Blikk. Erika és férje 15 millió forintra perelte be az építettőt, aki viszont 8 millió forintot követel tőlük a pótmunkákért.

– Novemberben kezdődik a polgári perünk, amely a kártérítési igényünkről szól. Aztán ott van még az elvágott vízvezetékünk ügye, amelyben még nincs kitűzve a tárgyalás időpontja, valamint nem tudjuk, hogy mikor kerül a bíróság elé az az eljárás, amelyben a nyomozó hatóság azt vizsgálja, hogy miként építtethetett a vállalkozó az engedélyezett háromlakásos helyett egy négylakásos épületet – sorolta fel a házaspár az ügyeket a Blikknek. 

Három lakásra volt engedély, négy épült

A pár elmondása szerint ők a vételár 95 százalékát kifizették, azonban a kivitelező további összegeket követelt pótmunkákra. Több hónapnyi egyeztetés után végül Erikáék tavaly márciusban szerződést bontottak a kivitelezővel. A lakásukat azonban nem tudták birtokbavenni, mivel abba

az építtető cég riasztót szereltetett be, és a cég biztonsági őrei nem engedték be a párt. 

Végül be kellett törnünk a saját lakásunkba – idézte fel a történteket Erika. A nő azt is hozzátette, nem értik, miként adhatták meg a lakhatási engedélyt az ingatlanra, hiszen a helyszíni szemlét megtartó ügyintézőnek látnia kellett, hogy az ingatlanon nem három, hanem négy bejárat van.

A pár feljelentést tett a rendőrségen a kiadott építési engedélytől való eltérés miatt. Erika szerint a hatóság közokirat-hamisítás bűntette és magánokirat-hamisítás miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Ahogy a nő elmondta, az utóbbi egy szaniter termék ellopására vonatkozik, amely egy másik építkezésen került elő.

A lap az ügyben megkereste az építettő céget is, amelynek ügyintézője nyilatkozott is, ezt azonban később visszavonták.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában