Kiderült, Donald Trump el tudja-e látni elnöki feladatait

Ezt olvasta már?

Hope Hicks tanácsadó együtt utazott Trumppal az elnöki különgépen a keddi elnökjelölti vitára Clevelandbe, majd szerdán egy kampánygyűlésre Minnesotába – tőle kaphatta el az elnöki pár a fertőzést, ugyanis azt megelőzően is sok időt töltöttek együtt.

Donald és Melania Trump csütörtök éjjel karanténba vonult. „Együtt túljutunk ezen” – írta a Twitter közösségi portálon a 74 éves elnök – akinek korosztálya a szakértők szerint a magasabb kockázatú csoportba tartozik -, miután megkapták a pozitív eredményről szóló értesítést. Melania Trump azt üzente, hogy férjével együtt mindketten jól vannak, és ő maga valamennyi előjegyzett programját lemondta. Az amerikai elnök felesége arra kérte az embereket, hogy figyeljenek oda egymásra, és akkor együtt túl fognak jutni ezen a válságon.

Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője a Twitteren azt írta, hogy „Amerika egységben áll”, és az egész ország ereje Trump elnökkel és a first lady-vel van. Mike Pence alelnök a maga és felesége nevében gyors gyógyulást kívánt a Trump házaspárnak.

Mindenkit az izgat, tud-e dolgozni az elnök

A Trump-házaspár személyes orvosa a jelentésében azt írta, hogy a pár mindkét tagja a fertőzöttség ellenére jól van, és az elnök továbbra is el tudja látni feladatait. Arról egyelőre nincsenek részletes információk, hogy vannak-e tüneteik.

„Az elnök cselekvőképessége nem korlátozott. Hasonló volt a helyzet a brit miniszterelnök, Boris Johnson fertőzöttségekor, de őt kórházba is kellett szállítani. Donald Trump esetében egyelőre az van kilátásban, hogy

a Fehér Házban fog maradni a saját orvosaival körülvéve.

Az elnök már korábban is számos feladatot bízott a tanácsadóira, nem vett részt számos operatív megbeszélésen. Amin most mégis muszáj, azoknál elektronikus kapcsolatokkal megoldható a lehetőség, vagyis a fertőzés az államigazgatás működését várhatóan nem fogja befolyásolni, inkább az elnök kampánya fog csorbát szervezni – mondta el az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézményvezetője.

Azon túl ugyanis, hogy a karantén korlátozza Donald Trump mozgását a kampányidőszakban, ez jó fegyver az ellenfeleinek a kezében, ugyanis a demokraták egyik fő üzenete, hogy az elnök rosszul kezeli a járványt – tette hozzá a szakértő.

Mi lesz a következő elnökjelölti vitával?

Csizmazia Gábor emlékeztetett: személyesen Donald Trump nem mehet el, ezért kérdés, megvalósul-e. Ám az elnök fertőzöttségétől függetlenül is úgy vélekedtek már a demokraták, hogy nem lenne célszerű sort keríteni ilyen vitára, mert az első botrányosra sikerült, egyik fél sem tudta érdemben kifejteni az álláspontját, annyira személyeskedő volt a párbeszéd. A demokratáknak amúgy sem érdeke az újabb vita, ugyanis eleve „jobb a beszélőkéje” Donald Trumpnak, még ha nem is mindig hatékony és időnként kifejezetten kontraproduktív.

Kell-e tesztelni Joe Bident?

A válasz az, hogy mindenképp, mert a vita néhány napja volt, és bár tartották a távolságot, de egyrészt az egészsége miatt, másrészt a kampányüzenetük miatt (hogy ellenfelüknél komolyabban veszik a koronavírus-járványt) is muszáj elvégezni a tesztet – mutatott rá Csizmazia Gábor.

Az Egyesült Államokban, ahol november 3-án elnökválasztást tartanak, már 7,3 millióan fertőződtek meg a SARS-CoV-2 koronavírussal, és csaknem 208 ezren haltak bele az általa okozott Covid-19 betegség szövődményeibe. Itt van a világon a legnagyobb számú vírusfertőzött.

Nyitókép: MTI/EPA/Erik S. Lesser

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában