Kétszintes lezárás jöhet Ausztriában: csak az oltatlanokra vonatkozik majd a szigorítás

Ezt olvasta már?

Ausztriában teljesen megtorpant az oltási kampány, a romló járványügyi adatok miatt pedig a kormány a hétvége folyamán elfogadhat egy olyan rendszert, amelyben az oltatlanokra és az oltottakra külön szabályok vonatkoznának. Lényegében ez azt jelentené, hogy az oltatlanok csak a létfontosságú ügyek intézése miatt hagyhatnák el a lakhelyüket.

“Nem lesz kellemes karácsonya, sem kellemes tele Ausztriában azoknak, akik nem oltatták be magukat a koronavírus ellen, mert számukra a karantén a jelenlegi körülmények között feltehetően elkerülhetetlen lesz” – jelentette ki csütörtökön Alexander Schallenberg osztrák kancellár.

Nem látom be, hogy a lakosság kétharmadának miért kellene elveszítenie a szabadságát, mert egyharmad vonakodik az oltástól” – tette hozzá.

A RT az osztrák hírügynökségre hivatkozva ma arról írt, hogy vasárnap döntés születhet arról, hogy Ausztriában olyan kétlépcsős rendszert vezethetnek be, amely különbséget tesz az oltottak és az oltatlanok között, tehát a szigorítások csak az oltatlanokra vonatkoznak majd.

BécsForrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Askin Kiyagan

A kizárólag az oltatlanokra vonatkozó szigorításokat még szeptemberben kezdte el tárgyalni az osztrák kormány. Schallenberg csütörtökön már arról beszélt egy sajtótájékozatón, hogy az ha a szabályozás megvalósul és valóban lezárásokra lesz szükség, akkor az oltatlanok csak a létfontosságú ügyek (bevásárlás, munka, egészségügyi séta) miatt hagyhatják el otthonukat.

Ausztriában a lakosság nagyjából 35 százaléka, vagyis 3,1 millióan nincsen teljesen átoltva, amellyel az egyik legrosszabb helyen állnak Európában. Amennyiben valóban jóváhagyják a tervet, úgy Ausztria lesz a világon az első olyan ország, ahol a koronavírus-járvány miatti szigorítások csak az oltatlanokra vonatkoznak. Végleges döntés a hétvége során születik.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img