Kétszáz felett a fertőzöttek napi száma Romániában

Ezt olvasta már?

Romániában két hónap után először kedden ismét meghaladta a kétszázat az egy nap alatt diagnosztizált újabb koronavírus-fertőzöttek száma.

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentésében szereplő

233 új fertőzés csaknem kétszerese az utóbbi két hét átlagának.

A megyei bontásban közölt adatokból kiderül: a járvány leginkább Bukarestben és az ország legnépesebb városait magukban foglaló Kolozs, Temes, Constanta és Iasi megyében terjed.

Kedden öt halálesetet jelentettek, ami több mint kétszerese az utóbbi kéthetes átlagnak.

Felfelé ível a járványgörbe Romániában, a delta variáns egyre jobban terjed – a kép illusztráció.Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Romániában a 34 300-at közelíti a járvány áldozatainak száma.

A delta variáns gyorsolú ütemben terjed

A fertőzések üteme július első felében kezdett ismét emelkedni.

A járvány gyorsulása immár a kórházi kezelésre szorulók szintjén is megmutatkozik: számuk az utóbbi két hétben csaknem megduplázódott, keddig 441-re emelkedett.

Az intenzív terápiára szoruló súlyos esetek száma a két héttel korábbi 36-ról 60-ra emelkedett.

A közegészségügyi intézet keddi jelentése szerint Romániában is gyorsuló ütemben terjed a delta vírusmutáció.

Romániában eddig 2610 esetben végezték el a kórokozó pontosabb beazonosítására alkalmas szekvenciális tesztelést.

Ismét meghaladta a 200-at a napi új fertzöttek száma Romániában – a kép illusztráció.Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Augusztus elsejéig 262 páciensnél mutatták ki a delta vírusvariánst, közülük 14-en meghaltak.

A beazonosított esetek több mint 40 százalékát – bukaresti, moldvai, illetve havasalföldi – fertőzési gócokban találták, 18 százalékuk külföldről érkezett, 35 százalékuknál azonban nem lehetett kideríteni a fertőzés körülményeit, ezért a szakemberek azt valószínűsítik, hogy az eredetinél sokkal ragályosabb kórokozó már közösségi szinten terjed Romániában.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img