Johnny Depp márpedig feleségverő

Ezt olvasta már?

Az 57 éves filmsztár azért perelte be a Sunt, mert a lap „feleségverőként” írt róla. Depp azonban tagadta, hogy bántotta volna volt feleségét, a nála 23 évvel fiatalabb Amber Heardöt.

Depp ügyét júliusban, három héten át tárgyalták a londoni felsőbíróságon, ahol kevésbé hízelgő részletek láttak napvilágot a színészpár magánéletéről.

Az ügyben döntő bíró, Andrew Nicol hétfőn nyilvánosságra hozott ítélete szerint

a Sun az eljárás során bizonyította, hogy cikke „alapjában véve igaz volt”.

A bíró leszögezte, hogy ítéletét az alperesek által felhozott 14 incidens vizsgálata és a felperes által előterjesztett, eltúlzott állítások figyelembe vételével hozta meg.

Amber Heard ügyvédje szerint az ítélet nem jelent meglepetést annak, aki figyelemmel kísérte a bírósági tárgyalást.

Johnny Depp jogi képviselője, Jenny Afia ugyanakkor „perverznek és elképesztőnek” nevezte az ítéletet, és azt mondta,

az ítélet „olyannyira hibás, hogy nevetséges lenne, ha Depp nem fellebbezné meg”.

A Sun szóvivője köszönetet mondott Heard „bátorságáért”, és hangsúlyozta, hogy a lap húsz éve áll ki a családban elszenvedett erőszak áldozatai mellett.

A nagy feltűnést keltő londoni perben

a színésznő azt mondta, hogy halálosan félt férjétől, aki ordítozott vele, rugdosta, sőt fojtogatta.

Depp ugyanakkor azt állította, hogy Amber Heard volt az, aki erőszakra ragadtatta magát, a színész ügyvédje pedig „megrögzött hazudozónak” nevezte a színésznőt.

Senki sem vitatta viszont, hogy Johnny Depp újra és újra drog- és alkoholproblémákkal küszködött, ezt maga a filmsztár sem tagadta.

Depp és Heard a 2011-ben bemutatott Rumnapló című film forgatásán ismerkedett meg, a pár 2016-ban, 15 hónapig tartó házasság után vált el.

Johnny Depp rágalmazási pert indított az Egyesült Államokban is az állítólagos bántalmazások ügyében, ott azonban közvetlenül exfelesége ellen, aki az általa átélt erőszakról beszélt a Washington Post című lapnak, bár anélkül, hogy megnevezte volna a volt férjét.

A per – és ezzel jóhíre – elvesztése fényes filmes karrierje derékba törésével fenyegeti a filmsztárt, akinek emellett állnia kell a jogi eljárás több millió fontra tehető költségét és a volt feleségének megítélt esetleges jóvátételt is.

Nyitókép: MTI/EPA/Vickie Flores

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában