Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

Ezt olvasta már?

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.

A kedden késő este jelent meg a Magyar Közlönyben szereplő kormányrendelet, amely létrehozza az Országos Kórházi Főigazgatóságot. A rendelet szerint az OKFŐ vezetőjét, az országos kórház-főigazgatót, és helyetteseit Kásler Miklós miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel, munkáltatója pedig a miniszter.

A Magyar Közlöny szerda este közzétett számából derül ki, hogy a kormány Jenei Zoltánt, a Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját nevezte ki az egészségügyi ellátórendszer működését felügyelő új szerv élére.

Az OKFŐ feladata az egészségügyi ellátórendszer működésének figyelemmel kísérése, a felülvizsgálatot érintő stratégiai kormányzati döntések megalapozása, melynek keretében közreműködik az egységes és átlátható új nemzeti egészségügyi irányítási rendszer kialakításában”

– áll a rendeletben.

Jenei Zoltán 2014. december 30. és 2020. szeptember 1. között volt a Pécsi Tudományegyetem kancellárja, 2016 márciusa és 2017 januárja között a KLIK mint fenntartó struktúrájának kialakításáért felelős miniszteri biztos volt.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában