Itt a szlovák bejelentés a vészhelyzetről

Ezt olvasta már?

Zacher: Tök mindegy, az öt vakcina közül melyiket kapjuk | 24.hu

Tök mindegy, hogy az öt vakcina közül melyiket kapjuk – mondta Zacher Gábor az ATV Híradónak. A szakember korábban fenntartásokat fogalmazott meg a kínai vakcinával...

A szlovén miniszterelnököt próbálta támadni Soros György brüsszeli szövetségese

Janez Jansa, Szlovénia miniszterelnöke a Twitteren üzent Guy Verhofstadtnak. Jansa szerint a volt belga miniszterelnök továbbra is úgy viselkedik, mint egy gyarmatosító, "Szlovénia viszont...

Pokolgépes támadás érhetett egy tesztközpontot Hollandiában

Robbanás történt egy észak-hollandiai település, Bovenkarspel koronavírus-tesztközpontjánál, a rendőrség szerint pokolgépes támadásról van szó – írta az NLTimes című holland hírportál. A rendőrség közölte,...

Gál Kinga és Deutsch Tamás megerősítették, hogy a Fidesz kilép a Néppártból

A Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció a mai ülésén elfogadta az alapszabályának módosítását...

“A helyzet további romlásának megfékezéséhez szükséges a vészhelyzet bevezetése” – indokolta a lépést Igor Matovic szlovák kormányfő még hétfőn, a Központi Válságstáb ülése után. Igor Matovic az intézkedés jóváhagyása után, szerdán közösségi profilján azt írta: a vészhelyzet egyelőre másfél hónapig marad érvényben, és annak esetleges meghosszabbításáról az egészségügyi helyzet fényében döntenek majd.

Szlovákiában márciusban hirdetett rendkívüli helyzetet a kormány a koronavírus terjedésének veszélyére hivatkozva, ez jelenleg is hatályban van. A rendkívüli helyzet márciusi kihirdetése után néhány nappal egészségügyi vészhelyzetet is kihirdettek, ez utóbbi – legfeljebb 90 napra hatályosítható – azonban júniusban lejárt.

A vészhelyzet, amely októbertől lép érvénybe, az egészségügyi vészhelyzetnél szélesebb körű intézkedéseket lehetővé tévő, általános vészhelyzet lesz.

A szlovák jogrend szerint vészhelyzetet, emberéleteket vagy a környezetet közvetlenül veszélyeztető állapot esetén hirdethet ki a kormány, annak idején az állam a szükséges mértékben és átmenetileg korlátozhatja az alapvető emberi jogokat is.

A már korábban többször is érvényesített rendkívüli helyzetnél, illetve a most októbertől kihirdetett vészhelyzetnél

már csak egy magasabb állapotszint van, a rendkívüli állapot.

Ez utóbbit a parlament javaslatára az államfő hirdeti ki, ám erre még nem volt példa az ország történetében.

Októbertől a kormány központi válságstábjának hétfői döntése alapján több járványügyi intézkedést is szigorítanak. Ezek közé tartozik, hogy

  • ötven főben korlátozzák az összes tömegrendezvény résztvevőinek maximális számát, illetve a vendégek és a vásárlók számát az üzletekben és vendéglátóhelyeken.
  • Újra szigorodnak a szájmaszkok viselésére vonatkozó rendelkezések is, kül- és beltéren egyaránt kötelező lesz a viselésük, amennyiben nem tartható fenn a legalább kétméteres távolság az egyes emberek között.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közzétett adatai szerint Szlovákiában kedden mintegy hét és fél ezer teszt elvégzése alapján 567 új fertőzöttet regisztráltak. Az országban mintegy

három hete folyamatosan emelkedik az újonnan regisztrált fertőzötteknek az egyhetes adatok alapján számolt napi átlaga is,

ami vasárnap 360 volt, vagyis duplája az egy héttel korábbi adatnak.

Szlovákiában a kór tavaszi megjelenése óta 10 141 embernél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, az aktív esetek száma pedig 5698. Jelenleg 206 koronavírussal fertőzöttet kezelnek kórházban. Kedden hárommal nőtt a kórban elhalálozottak száma, így már 48-an vesztették életüket a betegség következtében. Az országban eddig több mint 457 ezer vírustesztet végeztek el.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, Csehországban várhatóan hétfőtől hirdetik ki a szükségállapotot, hogy erősítsék a koronavírus-járvány elleni központi intézkedéseket, jelentette be a cseh egészségügyi miniszter. Roman Prymula a szükséghelyzet kihirdetését a romló járványügyi helyzettel indokolta. A tárcavezető szerint

október végén a csehországi kórházakban férőhelyhiány léphetne fel, ha a hatóságok időben nem hoznának intézkedéseket.

A miniszter már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy ha a kórházi kezelésre szoruló betegek száma az utóbbi napokban tapasztalt tempóban növekszik, akkor rövidesen problémák lehetnek a Covid-19-betegek kezelésére lélegeztetőkészülékekkel ellátott elkülönített ágyakkal. Az egészségügyi minisztérium által kedden közölt legfrissebb kimutatások szerint jelenleg több mint 800 beteget kezelnek a kórházakban, ami több mint négyszerese a hónap eleji számoknak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Komka Péter

- Advertisement -
- Advertisement -

Legfrissebb a témában

Vonat alá esett és meghalt egy 9 éves kislány Oroszországban – videó

Meghalt egy kislány Ororszországban, mikor egy tehervonat alá esett - írja a Daily Mail. A 9 éves Marina Prideina és édesapja éppen egy édességboltba tartottak Zaaziornajában,...

A Tunki-tunki sokkal több, mint egy nagyon szerethető magyar vállalkozás

A kakaós csiga önmagában is elég brutál A pirult sajt, a fokhagymás olaj, a ropogós...

Éttermi munka megváltozott munkaképességgel: a járványban nekik különösen nehéz

Levesek és főzelékek Az erőleves gyógyír testnek és léleknek, céklás verzióban különösen Levesek és főzelékek...

Gödöllőn nyitott új egységet a Paletta, főszerepben a fánk és a taco

Megúszós sütik Krémes finomság, ha gyors édességre vágytok Brutális fogások Jobb,...

Egy fiatal pár megnyitotta Budapest egyik legjobb kínai éttermét, főszerepben a töltött batyuval

Levesek és főzelékek Csirkepöri bő lére eresztve 😉 Fantasztikus desszertek A...
- Advertisement -

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -