Ismét zavargások voltak Párizsban a kurdok elleni gyilkosság másnapján

Ezt olvasta már?

A tiltakozók gépkocsikat forgattak fel, legalább egy autó kiégett és kisebb tüzek voltak a Köztársaság tér ( place de la République), a demonstrációk hagyományos helyszíne környékén, ahol előzőleg a kurdok békés tüntetést tartottak.

Az összecsapások azután kezdődtek, hogy a tüntetők egy része elhagyta a helyszínt. Egyesek megdobálták a rendőröket, akik könnygázt vetettek be. Két óráig tartottak a zavargások, mire sikerült a tömeget szétoszlatni.

Pénteken egy fegyveres férfi lövöldözni kezdett Párizs forgalmas X. kerületében, egy kurd kulturális központ közelében, ahol a kurd közösség három aktivistájának tíz évvel ezelőtti, máig felderítetlen meggyilkolására készültek emlékezni.

A rendőrség őrizetbe vett egy 69 éves férfit, aki a hatóságok szerint nemrégiben szabadult az őrizetből, miközben a tárgyalására várt, amiért egy évvel korábban karddal támadt egy párizsi menekülttábor lakóira.

A gyanúsított kihallgatása után immár fajgyűlölet miatt elkövetett emberölés és lőfegyverrel való visszaélés ellene vád – közölte szombaton az ügyészség.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában