Illegálissá válhat az abortusz az USA-ban, tüntetők lepték el az utcákat

Ezt olvasta már?

Az abortusz témája immár fél évszázada osztja meg az amerikai közvéleményt: a Pew Research Center tavalyi kutatása szerint az amerikaiak 59 százaléka szerint az abortusznak minden vagy a legtöbb esetben legálisnak kellene lennie, míg 39 százalékuk minden vagy a legtöbb esetben tiltaná azt – írja a Reuters.

Épp ezért amint napvilágot látott az a törvénytervezet, melyhez a Politico jutott hozzá – bár valódiságát nem tudták eddig megerősíteni -, az abortusz mellett és ellen tüntetők egyaránt ellepték az amerikai utcákat.

Megalázó döntés, mondja Clinton

“Roe kezdettől fogva égbekiáltóan téves volt” – írta Samuel Alito konzervatív bíró a véleménytervezetben, amely a Politico szerint február 10-i keltezésű, és amelynek egy példányát online közzé is tették. Alito véleménye alapján a bíróság megállapítaná, hogy a Roe kontra Wade döntés, amely lehetővé tette abortusz elvégzését azelőtt, hogy a magzat a méhen kívül életképes lenne – ezt

a terhesség 24. és 28. hete közé

teszik -, téves döntés volt, mert az amerikai alkotmány nem tesz külön említést az abortuszhoz való jogról.

“Az abortusz mély erkölcsi kérdést vet fel. Az alkotmány nem tiltja, hogy az egyes államok szabályozzák vagy betiltsák az abortuszt” – mondta Alito a kiszivárgott dokumentum szerint.

“Ez a döntés közvetlen

támadás a nők méltósága, jogai és élete ellen,

nem is beszélve az évtizedek óta fennálló jogról. Megöli és leigázza a nőket, még akkor is, ha az amerikaiak nagy többsége úgy gondolja, hogy az abortusznak legálisnak kell lennie. Micsoda szégyen” – mondta Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter az állítólagosan tervezett változtatásról.

Donald Trump öröksége a döntés

A döntés a bíróság legátütőbb döntése lehet azóta, hogy Donald Trump korábbi amerikai elnök három bírót nevezett ki, bebetonozva ezzel a 6-3-as konzervatív többséget.

“A republikánusok által kinevezett bírák szavazatai a Roe kontra Wade ítélet hatályon kívül helyezése érdekében irtózatosnak, a modern történelem egyik legrosszabb és legkárosabb döntésének számítanának” – mondta Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke és Chuck Schumer, a szenátus többségi vezetője, mindketten demokraták.

A döntés alapját egy decemberi megbeszélés adja, amely Mississippi azon törekvésére vonatkozott, hogy újjáéledjen a várandósság 15. hetében kezdődő abortusztilalom, amelyet az alsóbb fokú bíróságok blokkoltak.

A Politico beszámolója szerint a bírósági többség hajlik arra, hogy helybenhagyja Mississippi abortusztilalmát,

és öt szavazat is lehet a Roe-rendelet hatályon kívül helyezésére.

A többi, republikánusok által kinevezett bíró közül négyen – Clarence Thomas, Neil Gorsuch, Brett Kavanaugh és Amy Coney Barrett – Alitóval együtt szavaztak a bírák között tartott értekezleten. A hivatalos döntés június vége előtt várható.

A szóbeli vitát követő első szavazás után az egyik bíró írja meg a tervezetet a többségi vélemény alapján. Ezt azután köröztetik az igazságszolgáltatók között. Időnként az első szavazás és a döntés közzététele között a szavazatok összehangolása megváltozhat: a döntés csak akkor válik véglegessé, amikor a bíróság közzéteszi.

A liberális államokban maradhat meg a lehetőség

A Roe kontra Wade ítélet elismerte, hogy az amerikai alkotmány értelmében a magánélethez való jog védi a nők azon lehetőségét, hogy megszakítsák terhességüket. A keresztény konzervatívok és számos republikánus tisztségviselő már régóta próbálták a döntést megváltoztatni. Ha ez sikerül is, az abortusz valószínűleg legális marad a liberális államokban:

több mint egy tucatnyi államban van olyan törvény, amely védi az abortuszhoz való jogot.

Számos republikánus vezetésű állam hozott különböző ugyanakkor abortuszkorlátozásokat a Roe precedens ellenére is az elmúlt években.

Nyitókép: Pixabay.com

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában