Ijesztő módon feldagadt egy nő feje szemöldökfestés következtében

Ezt olvasta már?

A 20 éves Stephanie Davies már egy éve problémamentesen használt egy szemöldökfestéket, majd kipróbált egy másikat is, ami után ijesztő módon megdagadt a fejének egy része, úgy nézett ki, mintha megverték volna. 

Az eset a walesi Swansea városában történt, ahol a fiatal nő mentálhigiénés egészségügyi segítőként dolgozik. Miután Stephanie használta a két különböző márkájú szemöldökfestéket, a következő reggel arra ébredt, hogy erősen megduzzadt és égett az arca, ráadásul a szeméből zöld könny folyt, ami után szteroidokra és antibiotikumra volt szüksége háziorvosától – írja a metro.co.uk. 

Kinézete annyira feltűnő volt, hogy főnöke hazaküldte inkább munkahelyéről, nehogy elijessze az ügyfeleket. Az első, 2018 júliusi eset után idén október végén ismét megpróbálkozott egy másik márkájú festékkel, de hasonló rekació következett be, így azonnal hívta az elsősegélyt, az operátor pedig allergiatabletták bevételét javasolta. 

Stephanie Davies azért is osztotta meg a nagyközönséggel történetét, hogy mással ilyen ne forduljon elő, és arra ösztönzi az embereket, hogy mindig csináljanak allergiatesztet, még akkor is, ha korábban használták már az adott márkát.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában