Hétre nőtt az északnyugat-spanyolországi Galícia tartományban szenteste történt buszbaleset áldozatainak száma. A busz szombat késő este zuhant egy hídról több tíz métert a Lérez-folyóba.
A mentőegységek két túlélőt – a sofőrt és egy női utast – és hat holttestet találtak a baleset utáni kutatás során, majd este egy időre befejezték a mentési munkálatokat, miután úgy vélték, hogy mindenkit megtaláltak – írja a France24.
A rendőrség közölte, hogy a sofőr szervezetében nem találták nyomát alkoholnak vagy kábítószernek.
A hatóságok tájékoztatása szerint az éjszakai mentési munkálatok nagyon nehéznek bizonyultak a rossz időjárás miatt, mivel a heves esőzések következtében a Lerez folyó vízszintje meredeken emelkedett.
Hétfőn reggel azonban folytatták a keresést, miután a túlélő utas azt mondta, hogy egy barátja, akivel együtt utazott, nem szerepel az áldozatok listáján – közölte a spanyol rendőrség szóvivője.
A rendőrség szerint a nő eltűnését senki sem jelentette eddig.
„Ma folytattuk a keresést, és a helikopter kiszúrt egy holttestet a folyóban” – mondta a szóvivő az AFP-nek és közölte, hogy erőfeszítéseket tesznek a nő holttestének kiemelésére.
A helyi tisztviselők szerint az egyik áldozat egy fiatal perui nő volt, aki idősekkel foglalkozott; az utasok között többnyire olyanok voltak, akik egy közép-galíciai börtönben látogatták meg szeretteiket a tragédia előtt.
A hatóságok tovább folytatják baleset okainak kivizsgálását.