Halálos áldozatai is vannak a kubai hotelben történt robbanásnak – képek, videó

Ezt olvasta már?

A kubai sajtó 13 eltűntről is tudósított.

A Granma, a Kubai Kommunista Párt hivatalos lapja által közzétett felvételeken látni lehetett, hogy a szálloda legalább két emeletének oldalfalai kirobbantak.

Miguel Díaz-Canel kubai államfő kizárta, hogy pokolgépes merénylet történt volna, előzetes vizsgálatok alapján a hatóságok gázszivárgásra gyanakodnak. Hírügynökségi értesülések szerint a hotel felújítási munkálatai során történt a szerencsétlenség.

Szemtanúk füstről és lángokról számoltak be. A rendőrség és mentősök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, a biztonságiak lezárták a környező épületeket, köztük a történelmi Capitolio épületét.

A helyszínen készült felvételeken legalább egy, letakart holttestet lehetett látni.

Az ötcsillagos luxusszálloda a kommunista országba látogató külföldi tisztségviselők és hírességek körében volt népszerű. Saját Facebook-oldala szerint a koronavírus-járvány miatt bezárt hotelt mindössze négy nap múlva nyitották volna újra.

A Saratoga eredetileg a 19. században épült, raktárnak. 1933-ban alakították szállodává, felújított állapotában 2005-ben nyílt meg.

Nyitókép: Twitter/Patrick Oppmann CNN

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában